Ez az iskola is tartalmaz rokon vonásokat a tárgykapcsolati és a kontextuális terápiával. Ez az irányzat is egyaránt foglalkozik a tudatos és a tudattalan folyamatokkal. Úgyszintén céljának tekinti mind az egyén, mind a családi kapcsolatok optimális fejlődését az előző két iskolához hasonlóan. Whitaker ugyan elutasítja a teóriát, mégis fellelhető munkájában a tárgykapcsolat-elmélet befolyása. (…) Nem emeli ki az áttétel-viszontáttétel jelentőségét, de intuitívan érzékeli a családtagok tudattalan kommunikációját. Különösen jellemző erre az iskolára (amit a fent említett kettőnél nem találunk meg), hogy nagyra becsüli az irracionális lelki működés spontán megnyilvánulásait, és ezt szorgalmazza a hozzá forduló családokban. Ezzel az a célja, hogy a család konvencionális merev interakciós mintáit áttörve nagyobb szabadsággal tudja természetes erőforrásait, érzelmeit, kreativitását beépíteni mindennapi életébe. Ebben látja a vitalitás forrását. Értékesebbnek tartja az érzelmek őszinte kifejezését, a kapcsolatok intenzív megélését, mint az intellektuális belátást, értelmezést. Szabadon, de céltudatosan használja saját irracionális késztetéseit, metaforákat, hasonlatokat, meséket kreálva a terápiás szituációnak megfelelően. Példájával és elvei hangoztatásával Whitaker nem csak pácienseit, de tanítványait is megtanítja az irracionális bölcsesség megbecsülésére és saját spontaneitásuk és kreativitásuk fejlesztésére. Mind a három eddig említett iskola számba veszi az eredeti családból hozott pszichológiai örökségeket, melyek nagymértékben tudattalanok, de lényegesen befolyásolják az aktuális intim kapcsolatokat.