Az irányzat képviselői úgy tartják, hogy az erkölcsi ítéletek pozitív és negatív érzelmeket fejeznek ki. Az „X = jó” kifejezés azt jelenti: „Éljen X!” Így, mivel az erkölcsi ítéletek egyfajta felkiáltásokként értelmezhetők, nem nevezhetjük őket igaznak vagy hamisnak - magyarul: erkölcsi igazság vagy egyáltalán erkölcsi tudás nem létezik. Az első látásra ésszerűtlennek tűnő álláspont, érdekes módon, pontosan az ésszerűség és a tudás egy sajátos kritikájából indul ki. A 20. század elejének erőteljes filozófiai irányzatát, a logikai pozitivizmust1 tekinthetjük az emotivizmus szellemi kiindulópontjának. Az irányzat egyik alaptétele szerint minden igazságnak érzékszervi tapasztalatokban igazolhatónak kell lennie. Mivel a morális ítéletek érzékeink révén nem igazolhatók, ezért nem fejezhetnek ki igazságot sem, pusztán érzelmeink megnyilvánulásaiként foghatjuk fel őket. (Mellesleg, érdemes megjegyezni, hogy sok filozófus éppen ebben látja a logikai pozitivizmus önfelszámoló ellentmondását, hiszen a fenti, igazságra igényt tartó állítás, mely az irányzat vezérfonalként jelölhető meg, szintén nem igazolható érzékszervi tapasztalatok segítségével, így pont az irányzat szerint nem tarthat igényt az igazságra sem.)