Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 2.


Doktor halál és a Fekete Angyal – két esettanulmány

Az Egyesült Államokban Dr. Jack Kevorkian (1928-2011), nyugdíjas patológus nyilvánosan fellépett a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési joga mellett, amibe beleértette nemcsak azok öngyilkosságát, hanem azt is, hogy ehhez orvos segítségét vegyék igénybe. 1990-től Michigan államban húsz embert segített halálba különféle eszközökkel, amelyek – a beteg indítására – halálos injekciót vagy széndioxid gázt adagoltak. Kevorkiant nem lehetett gyilkosságért elítélni, ezért olyan törvényt hoztak, amely az öngyilkosságban való segítségnyújtást is bünteti.1 A sajtó által Dr. Halálként emlegetett orvos első áldozata egy Alzheimer-kórban szenvedő 54 éves tanárnő, Janet Adkins volt, aki még nem jutott el a végstádiumig, de félt a szellemi és fizikai leépüléstől. Kevorkian öngyilkossági gépe egy fémvázból állt, amelyre infúziós palackokat szerelt. A beteg gombnyomására először sóoldat, majd szedatívum, végül pedig halált okozó káliumsó került a beteg szervezetébe. Több év alatt mintegy 130 halálesetet hoztak összefüggésbe Kevorkiannal, aki hírhedt megjegyzésével válaszolt bírálóinak: „Meghalni nem bűncselekmény.”

Társadalmi normák az egészségügyben 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 515 6

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feith-gradvohl-maraczi-sztrilich-tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave