Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 2.


A TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG1

A hazai bírói gyakorlat szerint a betegek tájékoztatáshoz való jogát sértik meg leggyakrabban, ezért különös részletességgel kell vizsgálnunk ezt a betegjogot. A beteg teljes körű tájékoztatásra jogosult abból a célból, hogy saját maga, mindenfajta befolyástól mentesen eldönthesse, hogy kíván-e, és ha igen, milyen kezelésben részesülni. A teljes körűség kiterjed arra is, hogy az orvos közölje a beteggel a betegségével kapcsolatos saját orvosi megítélését, és a betegnek lehetősége legyen kezelőorvosának kérdéseket is föltenni. A beteg egészségi állapotán kívül tájékoztatást kell kapjon a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól, a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól, a további ellátásokról, valamint a javasolt életmódról is. Célszerű, ha a konzultáció során a kezelőorvos olyan ellenőrző kérdéseket tesz föl a betegnek, amire adott válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a beteg számára minden érthető-e. A tájékoztatás körében a beteg jogosult a kezelésében részt vevő személyek nevének, szakképesítésének és beosztásának megismerésére is. Nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy a cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes/cselekvőképességében részlegesen korlátozott betegnek szintén joga van a korának és pszichés állapotának megfelelő tájékoztatáshoz. E rendelkezés értelmében a kiskorú, cselekvőképtelen beteg számára is meg kell adni a fejlettségi szintjének megfelelő nyelvezeten a tájékoztatást, amelynek tartalmi elemeit a törvény már nem részletezi. Ilyenkor a teljes tájékoztatást a törvényes képviselő kapja meg.

Társadalmi normák az egészségügyben 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 515 6

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feith-gradvohl-maraczi-sztrilich-tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave