Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 2.


melléklet. JOGESET 2.

„Az I-II. r. felperesek gyermeke, a III-IV. r. felperesek testvére: S. D. 1997 januárjában mellhártyagyulladáson esett át. Gyógyulását követően 1997. január 25-én éjszaka barátnőjével szórakozott, majd másnap barátnője otthonában rosszul lett. A mentőállomáson 15 óra 41 perckor rögzítették a segélykérő telefonhívást, amely szerint „19 éves női beteg a fürdőkádból kiesve elvesztette eszméletét”. A mentő gépkocsi mentőápolóval és gépkocsivezetővel 15 óra 42 perckor indult és 15 óra 52 perckor érkezett a helyszínre, ahol az eszméletre tért S. D.-t panaszairól kikérdezték. A mentőápoló a vizsgálat alapján légzési nehezítettséget, a bőr hideg, nyirkos tapintását és a pulzus hiányát állapította meg azzal, hogy a vérnyomás sem volt mérhető. Az ezt követően hirtelen kialakuló sokkos állapot miatt 15 óra 57 perckor telefonon a diszpécsert arra kérték, hogy ügyeletes orvost küldjön, ezzel egyidejűleg pedig rádió-adóvevőn rohamkocsit is kértek a k.-i mentőállomásról. S. D. eszméletét elvesztette, pulzusa továbbra sem volt mérhető, önálló lélegzetvételre nem volt képes, ezért megkezdték az újraélesztést, majd körülbelül 16 órakor a klinikai halál beállta miatt megsürgették az orvosi segítség küldését. Az ügyeletes orvos 16 óra 3 perckor indult el és 16 óra 15 perckor érkezett a helyszínre. Megállapította a biológiai halál beálltát és ezért gyógyszeres kezelést, egyéb beavatkozást nem alkalmazott, azonban az újraélesztést nem állította le. A rohamkocsi 16 óra 4 perckor indult a k.-i mentőállomásról és a helyszínre 16 óra 28 perckor érkezett, ahol oxiológus szakorvos közreműködésével megkezdték a műszeres és gyógyszeres újraélesztést. Az eredménytelen újraélesztést 17 óra 12 perckor fejezték be. A boncolási jegyzőkönyv szerint S. D. halálának oka a bal szívfél elégtelenségében kardiogén sokkban határozható meg, amelynek hátterét mint hirtelen halálra hajlamosító tényező a középnagy-verőerek csökkent keresztmetszete (érrendszeri hypoplasia) és meglévő – perzisztáló – csecsemőmirigy képezte, valamint a kórszövettani kórismeként véleményezett kisgócú tüdőgyulladás.

Társadalmi normák az egészségügyben 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 515 6

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feith-gradvohl-maraczi-sztrilich-tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave