Szántó Richárd, Köves Alexandra, Gáspár Judit, Esse Bálint

Döntések a sportban


Az edzői tudatosság

A tudás és a tapasztalat fogalmakon és elgondolásokon keresztül ún. kognitív sémákká állnak össze. Míg a fogalmak általában formális tanuláson keresztül válnak részévé a sémáknak, addig az elgondolások a tapasztalati tanulás során vezetik rá a szakembereket arra, hogy az adott helyzetet hogyan értelmezzék, értékeljék, és milyen döntések milyen eredményekre vezethetnek. A kognitív sémák azután szilárd alapot képeznek ahhoz, hogy mintákat, összefüggéseket, ellentmondásokat vagy szabályokat fedezzenek fel akár rövid rendelkezésre álló időn belül is. Az elgondolások azonban próba-szerencse vagy valamilyen más kevésbé tudatos alapon jönnek létre, és ezáltal azok megértése és fogalmakká történő összesítése is nehéz. Egyszerűen fogalmazva: az edző sokszor tudja, hogyan döntsön, de azt nem tudja, hogy honnan tudja. Ezért rendkívül nehéz egyrészt megmondani, hogy ki a jó edző és miért az, valamint azt is, hogy hogyan kell dönteni és cselekedni annak érdekében, hogy valaki jó edző legyen.60

Döntések a sportban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 968 9

A kötet a sport érintettjeinek döntéseit veszi sorra. Bemutatja, mi befolyásolhatja a sportolók, az edzők, a bírók, a szurkolók, a média, a szponzorok, a sportfogadók, a politikusok és az utánpótlás döntéseit, milyen döntéshozatali csapdákkal szembesülnek ezek a szereplők és milyen etikai dilemmáik lehetnek a döntéseik során. Arra is választ kaphatunk, hogy miért fontos a különböző érintettek bevonása a sportról szóló döntésekbe és ezt milyen technikákkal valósítható meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-dontesek-a-sportban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave