Szántó Richárd, Köves Alexandra, Gáspár Judit, Esse Bálint

Döntések a sportban


Szponzoráció és etika

A szponzoráció fontos etikai kérdéseket is felvet. Tekintettel arra, hogy a sportsikerek a szponzoráció révén befolyásolhatják a sportoló anyagi megbecsülését is, a szponzoráció ösztönözheti a tisztességtelen eszközök (pl. tiltott doppingszerek) használatát, amennyiben a sportoló úgy érzi, csak így tudja teljesíteni a szponzor elvárásait150. A „cél szentesíti az eszközt” dilemmája hatványozottan jelenhet meg a szponzoráció kérdéskörében. Vajon támogathat-e például dohánycég, alkoholgyártó vagy szerencsejáték-vállalat sportrendezvényt (vagy másképpen feltéve a kérdést: elfogadhat-e egy sportoló, csapat vagy klub ilyen cégektől támogatást)? A következményelvű etika talaján állva a sportrendezvény megvalósulása igazolhatja olyan támogatás elfogadását is, amelynek forrása nem feltétlenül etikus módon keletkezett, a kötelességelvű etika (deontológia) előírásai azonban az ilyen típusú szponzori források felhasználása ellen szólhatnak. A szponzorálás elmoshatja a termék és a negatív következmények közötti kapcsolatot, a cégek a sportszponzoráción keresztül a fiatalok körében is népszerűsíthetik a termékeiket vagy szolgáltatásaikat, és megkerülhetnek bizonyos szabályozásokat is.151

Döntések a sportban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 968 9

A kötet a sport érintettjeinek döntéseit veszi sorra. Bemutatja, mi befolyásolhatja a sportolók, az edzők, a bírók, a szurkolók, a média, a szponzorok, a sportfogadók, a politikusok és az utánpótlás döntéseit, milyen döntéshozatali csapdákkal szembesülnek ezek a szereplők és milyen etikai dilemmáik lehetnek a döntéseik során. Arra is választ kaphatunk, hogy miért fontos a különböző érintettek bevonása a sportról szóló döntésekbe és ezt milyen technikákkal valósítható meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-dontesek-a-sportban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave