Szántó Richárd, Köves Alexandra, Gáspár Judit, Esse Bálint

Döntések a sportban


A médiavállalatok motivációi

Amíg a televíziózás hőskorában, amikor még nem voltak sportra specializálódott tévécsatornák, a tévéadók szerkesztői a sportesemények kapcsán a legtöbbször azzal a döntéssel szembesültek, hogy egy-egy népszerű sportközvetítés (pl. egy válogatott labdarúgó-mérkőzés) kedvéért „borítsák-e” a teljes aznapi műsortervet, és elhagyjanak-e például egy népszerű filmet, sorozat-epizódot vagy éppen az esti híradót, vagy inkább maradjanak a jól bevált rutinoknál. A döntés tehát elsősorban a sport és nem sport tartalmak között folyt. A 70-es évek végétől azonban megjelentek a kifejezetten sportra specializálódott tévéadók: 1979-ben elindult az amerikai ESPN, bő tíz évvel később a brit Sky Sports, az első magyar sportra szakosodott televízió, a Sport 1 TV pedig a 2000-es évek elején jelent meg. Egy műsorszerkesztő döntése ezeknél az adóknál már sokkal inkább arról szól, hogy milyen sporttartalmak kerüljenek adásba, hiszen nem kell más televízión belüli érdekcsoportokkal megküzdeni, hanem a lehetséges sporttartalmak egymással meccselnek. Ezek a sportcsatornák ugyanakkor előbb-utóbb azzal is szembesültek, hogy egy csatornán belül már nem tudják elhelyezni az összes versengő sportos tartalmukat, hiszen a népszerű sportágak eseményei sokszor ugyanarra az időpontra esnek (a nagy fociligák meccsei például általában hétvégéken délután vagy este zajlanak). Ennek következtében jöttek létre a sportcsatorna-klónok például a Sport TV vagy a Eurosport esetében. Ez persze további lehetőségeket is nyújt, de egyben nehezíti is az optimális műsorszerkesztést. A helyzetet bonyolítja, hogy a csatornák egyre ádázabb harcot folytatnak egymással a különböző sportközvetítési jogokért, hogy minél inkább ki tudják szolgálni a nézők igényeit.161

Döntések a sportban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 968 9

A kötet a sport érintettjeinek döntéseit veszi sorra. Bemutatja, mi befolyásolhatja a sportolók, az edzők, a bírók, a szurkolók, a média, a szponzorok, a sportfogadók, a politikusok és az utánpótlás döntéseit, milyen döntéshozatali csapdákkal szembesülnek ezek a szereplők és milyen etikai dilemmáik lehetnek a döntéseik során. Arra is választ kaphatunk, hogy miért fontos a különböző érintettek bevonása a sportról szóló döntésekbe és ezt milyen technikákkal valósítható meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-dontesek-a-sportban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave