Szántó Richárd, Köves Alexandra, Gáspár Judit, Esse Bálint

Döntések a sportban


Politikusok a sportban és sportolók a politikában

Az, hogy a sportszövetségek élén politikusok töltenek be meghatározó szerepet, Magyarországon nem kirívó eset. Általában ilyenkor a sportág arra számít, hogy a sokszor közpénzből támogatott működéshez a legnagyobb lobbiereje egy politikusnak van. Szingapúrban 2016-ban véletlenek összjátékaként egyetlen év alatt drasztikusan csökkent a sportszövetségek élén tisztséget betöltő parlamenti képviselők száma, és így lehetőség volt arra, hogy az ezzel járó előnyöket és hátrányokat egyszerre értékeljék. Az egyértelmű volt, hogy az érintett szövetségek költségvetése sínylette meg leginkább a váltásokat. A nagyobb nemzetközi sportesemények megrendezése is könnyebben megy olyan esetekben, ahol a kormányzati szándék adott az ehhez szükséges infrastruktúra létrehozására. Ugyanakkor egyrészt csökkent a sport politikai csatározásokban megjelenő kitettsége, valamint a hatalom tiszteletéből (ez ázsiai kultúrákban igen erős) adódó „groupthink” jelenség is csökkent, és így inkább a nyílt vita légköre jöhetett létre. Szintén megosztó kérdés ilyen esetekben az idő és a figyelem eloszlása, hiszen nyilvánvalóan egy politikus sokkal többfelé köteleződik el, mint egy olyan vezető, akinek főállása a szövetség irányítása.212

Döntések a sportban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 968 9

A kötet a sport érintettjeinek döntéseit veszi sorra. Bemutatja, mi befolyásolhatja a sportolók, az edzők, a bírók, a szurkolók, a média, a szponzorok, a sportfogadók, a politikusok és az utánpótlás döntéseit, milyen döntéshozatali csapdákkal szembesülnek ezek a szereplők és milyen etikai dilemmáik lehetnek a döntéseik során. Arra is választ kaphatunk, hogy miért fontos a különböző érintettek bevonása a sportról szóló döntésekbe és ezt milyen technikákkal valósítható meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanto-dontesek-a-sportban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave