Racsmány Mihály (szerk.)

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei


A vizsgálat célja

Első vizsgálatunk célja a vörös-tetrakromázia kimutatása volt egy erre a célra kidolgozott színillesztési (color-matching) feladat segítségével. Ennek során a személyeket 725 és 760 nanométeres fények megkülönböztetésére, illetve megkülönböztethetetlenre való beállítására kértük. A két fényt egy vertikálisan osztott kör alakú mező jobb és bal felében mutattuk be. A teljes inger látószöge 10 fok volt. Feltételezésünk szerint e fények az S-csapokat egyáltalán nem, az M-csapokat nem vagy csak elenyésző mértékben aktiválják. A két alkalmazott hullámhossz ugyanis a látható tartomány extrém hosszú hullámú részén van, így még az L-csapok érzékenysége is korlátozott rájuk nézve. Tehát e tartományban a normál, trikromát színlátók lényegében monokromátként viselkednek. Emiatt e személyek képesek 725 és 760 nm-es fényeket megkülönböztethetetlen színűre beállítani pusztán intenzitásuk változtatásával. Azok a személyek viszont, akiknek két vöröscsapvariánsuk található a retinában, és e csapok válaszait idegrendszerük képes megkülönböztetni, dikromátként viselkednek, és az intenzitás állítgatása után is mindig észlelnek egy reziduális színárnyalatbeli különbséget. Ugyanis a két vöröscsapvariáns válaszának aránya más lesz a 725 nm-es, illetve a 760 nanométeres fényre; ezt az aránykülönbséget az intenzitás állítgatása nem tudja kompenzálni. Ezt az elvet a 2. ábra szemlélteti. E módszerrel tehát a kifejezett vörös-tetrakromát személyeket reméltük azonosítani.

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 500 2

Kötetünk az ismertebb fejlődési zavarok kurrens tudományos elméleteit és vizsgálómódszereit mutatja be. Az olvasó az egyes vizsgálati területek vezető hazai szakértőinek munkáin keresztül betekintést nyerhet az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy a diszkalkulia kutatásának legfontosabb kérdéseibe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/racsmany-a-fejlodes-zavarai-es-vizsgalomodszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave