Racsmány Mihály (szerk.)

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei


Elővizsgálat tipikusan fejlődő gyermekeken

Az általunk első kísérletként alkalmazott eljárás szerkezetét a 2. táblázat mutatja. A két tesztfeladat mindegyikében egy-egy ún. áthelyezéses hamisvélekedés-szituációt jelenítettünk meg. Az egyik, ’A’ bábu egy tárggyal foglalatoskodott, majd elhelyezte egy ’h’ helyre. Ezt követően elhagyta a színt, illetve lefeküdt aludni. Megjelent ’B’ bábu, elővette a tárgyat ’h’ helyről, majd áthelyezte egy ’i’ helyre, ahol nem volt látható (szekrénybe tette). Elhagyta a színt, majd megjelent ismét ’A’ bábu. Amikor visszatérve megállt ’h’ és ’i’ hely közt, átadtuk ’A’ bábu kontrollját a gyermeknek, majd megfigyeltük, ’h’ vagy ’i’ helyhez vezeti-e ’A’ bábut, majd ezt követően keresni kezdi-e a bábuval a tárgyat. Ha a gyermek ’h’ helyre vezette a bábut, és elővette a tárgyat, teljesítettnek tekintettük a tesztet, ha ’i’ helyre, és elővette a tárgyat, hibázásnak tekintettük, minden egyéb esetben érvénytelennek.

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 500 2

Kötetünk az ismertebb fejlődési zavarok kurrens tudományos elméleteit és vizsgálómódszereit mutatja be. Az olvasó az egyes vizsgálati területek vezető hazai szakértőinek munkáin keresztül betekintést nyerhet az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy a diszkalkulia kutatásának legfontosabb kérdéseibe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/racsmany-a-fejlodes-zavarai-es-vizsgalomodszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave