Sárvári György

Tudatváltás

Az éber átkapcsolás mûvészete


Döntés – rád bízom magam

 
Tapasztalatom szerint sokan blokkolnak le egy-egy fontos döntés előtt. Ilyenkor lelassul az idő, és felerősödnek a félelmek, kivetülnek a baljós érzések. Vannak, akik ilyenkor hajlamosak beleragadni a helyzetbe, és a megállított idő pokoli tépelődéssé válik számunkra. Vannak, akik nem bírják elviselni a feszültséget és kiugranak a megoldás irányába, de sohasem érik el azt.
Mindkét megoldás felemás.
A fizikai idő nem játszik szerepet a döntésnél. Csak a belső óra számít, ahogyan a meditációban is. Lehet egy ülés fél óra, és lehet tíz perc is. Minden a helyére kerül, amikor átadom magam a folyamatnak, és engedem, hogy ne én irányítsak. A döntő pillanatot nem jelzi más, csak a szív lassú dobbanása. A valódi lépés előtt kitisztul a köd és feltárul egy út. Lényegtelen, hogy hová vezet. Ragadd meg a lehetőséget, és indulj el rajta, bármilyen bizonytalan léptekkel is. Ha úgy alakul, majd megállsz vagy megváltoztatod az irányt, de ne tétovázz. Kövesd az élet megnyíló ösvényeit, és engedd, hogy vezessenek.
 

Tudatváltás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 532 3

Sárvári György hazánk egyik legmeghatározóbb coach tanácsadója. Könyve nem egyszerű leíró pszichológiai kutatás, hanem egy izgalmas krimihez hasonlít, ahol a szereplők kiemelkedő vezetők, sportolók, vagy éppen hétköznapi emberek, akik szeretnének felülemelkedni a sorsukon. Olyan kritikus, drámai pillanatokat sűrít egy-egy ötperces írásba, amelyben egy életpálya legintimebb elakadásai és küzdelmei bontakoznak ki. Minden rövid történet mestermunka, amely a személyes elakadástól a kibontakozás és megújulás lehetőségéig vezet végig minket. Könyve stílusteremtő, mert minden sztoriban van valami egyedi és mégis mindannyiunk számára érvényes tanulság. Írásaiban a sűrítés és a fókuszált vonalvezetés eszközeivel él, amelyben a katarzis és a feloldás fontos szerepet kap. Aki olvassa a különböző emberi történeteket és sorsokat, szinte mindegyikben magára ismerhet. Talán azért is, mert korunk legfontosabb kérdései, az élet, a halál, az egzisztenciális szorongás, a szüleinktől való elszakadás, az elengedés és a megtartás leginkább szívszorító pillanatai bontakoznak ki belőle. A szerző valószínűleg a kollektív tudattalanból hívta elő ezeket a fontos történeteket, hogy mindannyiunk útkeresését támogassa általa.

„…A labirintus belőlünk táplálkozik, a mi kivetülésünk, azonos velünk, és így a megoldás is bennünk van legbelül. Az élet labirintusa olyan organikus Mátrix, amely pontosan követi a belső folyamatainkat. Ha elfáradunk és kiégünk, a külső körülményeink nem pusztán lekövetik a belső állapotunkat, hanem felerősítik. A kiégett ember a saját fásultságának felerősített árnyékával találja szemben magát kívül, illetve olyan erős megállító helyzetekkel, amik tükrözik a belső állapotát…”

„Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. A betöltött idő megteremtése mindannyiunk számára fontos. A betöltött időhöz azonban az üres időn át vezet az út, amelyet megkerülni, átugrani nem lehet. Jó lenne átkapcsolni a pihenés örömébe, és élvezni a megérkezést. Ehhez azonban helyet kell készítenünk önmagunkban a megérkezés ünnepének…”

Hivatkozás: https://mersz.hu/sarvari_tudatvaltas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave