Sárvári György

Tudatváltás

Az éber átkapcsolás mûvészete


Megfelelési vágy

Menekülhetünk a csalódástól, a fájdalom elől, de újra és újra szembe fog jönni velünk mindaddig, ameddig elé nem állunk. Jó vagyok, gondoljuk magunkról, és megpróbálunk megfelelni ennek a képnek. Kerüljük, amit nem illik tenni, amiről azt gondoljuk, hogy rossz vagy szégyellnivaló. Talán titokban néha mondunk valami csúnyát, elharapva a szavak végét, átmegyünk a piroson, ha senki sem látja, vagy zugivók leszünk esténként, esetleg hazugságok mögé rejtjük a kilengéseinket. Ragaszkodunk a képhez, amit a szüleink szeme belénk égetett. Elrejtjük nyomorunkat, mert szégyelljük már a vágyat is, ami megfogalmazódik bennünk. Ha mégis kiderül alkalmatlanságunk, magyarázatokat gyártunk önmagunknak és a barátainknak. Mindent meg tudunk magyarázni, mindent el tudunk rejteni mások elől, de önmagunk elől végérvényesen sohasem. Eltitkolt vereségünk végül önálló életet kezd el élni, és mint ólomnehezék húz vissza minket magányunk elillanó biztonságába. Marad a csend és a belső kétség. Nem vagyok alkalmas, nem lehet szeretni, nem tudok tökéletes lenni, bármennyire is vágyom rá…

Tudatváltás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 532 3

Sárvári György hazánk egyik legmeghatározóbb coach tanácsadója. Könyve nem egyszerű leíró pszichológiai kutatás, hanem egy izgalmas krimihez hasonlít, ahol a szereplők kiemelkedő vezetők, sportolók, vagy éppen hétköznapi emberek, akik szeretnének felülemelkedni a sorsukon. Olyan kritikus, drámai pillanatokat sűrít egy-egy ötperces írásba, amelyben egy életpálya legintimebb elakadásai és küzdelmei bontakoznak ki. Minden rövid történet mestermunka, amely a személyes elakadástól a kibontakozás és megújulás lehetőségéig vezet végig minket. Könyve stílusteremtő, mert minden sztoriban van valami egyedi és mégis mindannyiunk számára érvényes tanulság. Írásaiban a sűrítés és a fókuszált vonalvezetés eszközeivel él, amelyben a katarzis és a feloldás fontos szerepet kap. Aki olvassa a különböző emberi történeteket és sorsokat, szinte mindegyikben magára ismerhet. Talán azért is, mert korunk legfontosabb kérdései, az élet, a halál, az egzisztenciális szorongás, a szüleinktől való elszakadás, az elengedés és a megtartás leginkább szívszorító pillanatai bontakoznak ki belőle. A szerző valószínűleg a kollektív tudattalanból hívta elő ezeket a fontos történeteket, hogy mindannyiunk útkeresését támogassa általa.

„…A labirintus belőlünk táplálkozik, a mi kivetülésünk, azonos velünk, és így a megoldás is bennünk van legbelül. Az élet labirintusa olyan organikus Mátrix, amely pontosan követi a belső folyamatainkat. Ha elfáradunk és kiégünk, a külső körülményeink nem pusztán lekövetik a belső állapotunkat, hanem felerősítik. A kiégett ember a saját fásultságának felerősített árnyékával találja szemben magát kívül, illetve olyan erős megállító helyzetekkel, amik tükrözik a belső állapotát…”

„Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. A betöltött idő megteremtése mindannyiunk számára fontos. A betöltött időhöz azonban az üres időn át vezet az út, amelyet megkerülni, átugrani nem lehet. Jó lenne átkapcsolni a pihenés örömébe, és élvezni a megérkezést. Ehhez azonban helyet kell készítenünk önmagunkban a megérkezés ünnepének…”

Hivatkozás: https://mersz.hu/sarvari_tudatvaltas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave