Hargittai Magdolna

Nők a tudományban határok nélkül


YVONNE BRILL

„Ezek a rendkívüli tudósok, mérnökök, feltalálók az emberi tudás legvégső határait is bátran feszegetik, mert az újítás szenvedélye, a világ jobbításának vágya vezérli őket. Leleményességük mindannyiunkat arra sarkall, hogy magasabbra törjünk, és keményebben próbálkozzunk, akármilyen nehéz feladattal állunk is szemben.” Barack Obama elnök ezekkel a szavakkal köszöntötte a Nemzeti Tudományos Érem és a Nemzeti Műszaki és Újítási Érem 2010. évi kitüntetettjeit. Ezek az érmek a kutatók, mérnökök és feltalálók legmagasabb amerikai állami kitüntetései. [1] A Nemzeti Műszaki és Újítási Érem öt új tulajdonosa közül az egyik és az egyetlen nő a nyolcvanhét éves repülő- és űrmérnök, Yvonne Brill volt. A díj huszonhat éves fennállása óta ő a hetedik nő, aki elnyerte ezt a kitüntetést.

Nők a tudományban határok nélkül

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 458 6

A tudomány legmagasabb szintjein a nők éppúgy alulreprezentáltak, mint a társadalom egyéb területein. Hargittai Magdolna ennek is utánajárt, amikor az elmúlt két évtized során számos kiemelkedő női fizikussal, kémikussal, orvosbiológussal, a modern technológia kutatóival és más területek képviselőivel beszélgetett. A jelen könyv hatvan beszélgetésen keresztül követi nyomon a női tudósok pályáját, felfedezéseit, dilemmáit, nehézségeit és sikereit. A szerző taglalja, hogy milyen akadályok nehezítik azt, hogy a kutató nők élre kerüljenek, vezető tudományos tisztségeket nyerjenek el és hogy segítséget kapjanak abban, hogy a család vagy tudomány közötti választás helyett a család és tudomány együttesen érvényesülhessen életükben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nok-a-tudomanyban-hatarok-nelkul//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave