Hargittai Magdolna

Nők a tudományban határok nélkül


ROSALYN YALOW

Az évente ismétlődő Nobel-ünnepségek fénypontja a díjátadó ünnepség, amelyet a Nobel-bankett követ. A bankett díszvacsorával kezdődik és tánccal fejeződik be. A vacsora vége felé, szokás szerint, minden kategória egyik új díjazottja kétperces beszédet tart. 1977. december 10-én a három élettani vagy orvosi Nobel-díjas közül Rosalyn Yalow mondhatta el néhány gondolatát. Amikor eljön a beszéd ideje, a Stockholmi Egyetem egyik diákja odamegy a díjazott asztalához, és felkíséri a kitüntetettet a pódiumra. 1977-ben a diák észrevette, hogy az ülésrendjén két dr. Yalow szerepel, és úgy gondolta, dr. Aaron Yalow-hoz, Rosalyn férjéhez kell szegődnie. Odalépett tehát Aaron székéhez. Rosalyn észrevette a tévedést, elmosolyodott, mondott pár szót a mellette ülő svéd királynak, felállt, és egyedül indult el a pódium felé. Az asztal másik oldalán álló diák észrevette a hibát, az asztal végénél csatlakozott Rosalynhoz, aki kedvesen súgott neki valamit, majd fellépett az emelvényre, és megtartotta a beszédét. A diák hibája érthető volt – akkor még ritkaságszámba mentek a Nobel-díjas nők.

Nők a tudományban határok nélkül

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 458 6

A tudomány legmagasabb szintjein a nők éppúgy alulreprezentáltak, mint a társadalom egyéb területein. Hargittai Magdolna ennek is utánajárt, amikor az elmúlt két évtized során számos kiemelkedő női fizikussal, kémikussal, orvosbiológussal, a modern technológia kutatóival és más területek képviselőivel beszélgetett. A jelen könyv hatvan beszélgetésen keresztül követi nyomon a női tudósok pályáját, felfedezéseit, dilemmáit, nehézségeit és sikereit. A szerző taglalja, hogy milyen akadályok nehezítik azt, hogy a kutató nők élre kerüljenek, vezető tudományos tisztségeket nyerjenek el és hogy segítséget kapjanak abban, hogy a család vagy tudomány közötti választás helyett a család és tudomány együttesen érvényesülhessen életükben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nok-a-tudomanyban-hatarok-nelkul//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave