Lőrinczné Bencze Edit

Horvátország a függetlenség kikiáltásától az uniós csatlakozásig


Választási rendszer

A demokratikus Horvátország megteremtésének fő jellemzője a gyors átalakulás és elhalasztott konszolidáció. (Čular, 2000). A gyors átalakulást támasztja alá a rendkívül rövid, liberalizációs időszak, mely alatt létrejött a plurális demokrácia alapfeltételeit jelentő többpártrendszer, de éppen az idő rövidsége miatt ezek a tömörülések nem voltak képesek megfelelően definiálni önmagukat, nem tudták pontosan meghatározni követeléseiket és programjukat, különös tekintettel arra, hogy rendkívül hamar, 1990 tavaszán sor került az első demokratikus választásokra. A sietség oka, hogy az első, szabad választások a diktatórikus rendszerből a demokratikus rendszerbe vezető átmenet első lépéseinek tekinthetőek, és ezek voltak az előfeltételei egyrészt a demokratikus politikai intézmények (parlament, kormányzat, pártrendszer) létrehozásának, másrészt a nemzeti, illetve kormányzati intézményrendszer (hadsereg, diplomácia) megteremtésének is. Mivel az ország az első választások során még nem nyerte el a függetlenségét, ebből adódóan ezek a választások nem tekinthetőek a klasszikus értelemben vett szabad és demokratikus választásoknak. Ez a jelenség tipikusan a nyugat-balkáni államok esetében figyelhető meg és nem volt jellemző a többi rendszerváltó kelet-európai szocialista országra, amelyekben az első, az ún. alapító választásokra csak a függetlenség elnyerését követően került sor. (Kasapović 1997)

Horvátország a függetlenség kikiáltásától az uniós csatlakozásig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 498 2

A monográfia megvizsgálja a rendszerváltó, a plurális demokráciát és piacgazdaságot kiépítő állam berendezkedését és működését, így kitér Horvátország politikai, társadalmi, népességi, etnikai viszonyaira, bemutatja a gazdasági életben bekövetkező változásokat, elemzi az ország területi viszonyait, bel- és külpolitikáját, különös tekintettel az Európai Unióval és a szomszédos államokkal – így Magyarországgal is – kialakított kapcsolatokra.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinczne-bencze-horvatorszag-a-fuggetlenseg-kikialtasatol-az-unios-csatlakozasig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave