Csehi Zoltán, Sobor Dávid (szerk.)

A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete


A biztosításközvetítők csoportosítása, a biztosításközvetítői szerződés alanyai

A biztosításközvetítők tipizálását két alapvető szempont mentén tudjuk elvégezni. A közvetítő magánjogi pozíciója alapján ügynököket és alkuszokat különböztetünk meg. Az ügynök egy vagy több biztosító megbízásából és javára, a biztosító felelősségvállalása mellett végzi a tevékenységét. Az alkusz ezzel szemben az ügyfél megbízásából jár el, azaz annak a személynek az érdekében, aki a biztosítási szerződésben a biztosított pozíciójába kerül. Az alkusz fogalmilag egynél több biztosítóval kell hogy kapcsolatban legyen, mert így képes a piacon elérhető megfelelő számú ajánlat pártatlan elemzésére és ajánlására. Az alkusz a tevékenységéért maga felel. Közjogi szempontból azt vizsgáljuk, hogy a közvetítő tevékenységének megkezdése és fenntartása milyen feltételekkel történhet. A biztosítási közjog (elsősorban a Bit.) eltérő feltételeket szab a függő és a független biztosításközvetítőkre nézve. A függő biztosításközvetítő egy biztosító termékeit vagy több biztosító egymással nem versengő termékeit értékesíti a biztosító felelősségvállalása mellett. A független biztosításközvetítő több biztosító egymással versengő termékeit terjeszti saját nevében, saját kockázatára és felelősségére. A két kategória közötti megkülönböztető ismérv a versengő termék [pontos fogalmára lásd a Bit. 4. § (1) bekezdés 111. pontját], azaz az azonos biztosítási igényt kielégítő biztosítási termék. A magánjogi és közjogi megkülönböztetés, mivel más szempontot vizsgál, egymással nem helyettesíthető és nem összetévesztendő.

A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 925 2

Az áru előállítójától annak végleges felhasználójáig általában több szerződésen keresztül vezet az út. Az értékesítés folyamatában részt vevők – akiket összefoglalóan közvetítőknek nevezünk – eltérő tartalmú és gazdasági célú szerződéses jogviszonyokban működnek közre az áru piacra juttatásában: viszonteladóként, bizományosként, „disztribútorként” vagy más gazdasági funkciót megjelenítve. Számos esetben az értékesítési láncban több értékesítő is részt vesz, többnyire különböző jogviszonyok alapján, a gyártó és a nagykereskedő megállapodásának jogi konstrukciója, gazdasági tartalma eltér ugyanis a nagykereskedővel szerződő további értékesítőkétől.

A közvetítés folyamatát a kereskedelmi szokások, a piaci szereplők jellemzői, a piac nyitottsága, valamint számos egyéb külső tényező befolyásolja. Ezek közé tartoznak a társadalmi-gazdasági kommunikáció csatornái, a rendelkezésre álló fuvarozási, szállítási lehetőségek, a versenyjogi szabályozás és az adózási környezet, valamint a jogviták rendezésének a módjai.

A kötet fő célkitűzése a közvetítői funkciót betöltő szerződésekkel kapcsolatos jogi szabályozás részletes feldolgozása. Így bemutatja a magyar és az európai szabályozási környezetet, és az egyes jellemző szerződéstípusokra vonatkozó polgári jogi előírásokat, majd ismerteti a forgalmazás versenyjogi korlátait, a gyártók, importőrök, valamint a forgalmazók termékbiztonsági és piacfelügyeleti kötelezettségeit. Végül terjedelmes elemzést ad az említett tevékenységet folytató adóalanyokra vonatkozó általánosforgalmiadó-szabályokról.

A szerzők összefoglaló és áttekintő jelleggel dolgozták fel a közvetítői típusú szerződésekkel kapcsolatos, az üzleti élet szereplőit foglalkoztató legfontosabb problémákat. Elsősorban azokat a jogászokat és üzletembereket kívánják megszólítani, akik tevékenységük során bizományi, közvetítői-ügynöki, forgalmazási, franchise- vagy éppen biztosításközvetítői szerződések előkészítésében, megkötésében vesznek részt. A kötet segítséget jelent a gyakorlat számára a megoldandó feladatok meghatározásában és a főbb megoldási irányok kijelölésében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csehi-sobor-a-kozvetitoi-funkciot-betolto-szerzodesek-jogi-kornyezete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave