Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


A közlekedéspolitika szabályozási keretei

A közlekedési politika minden tagállamban a gazdaságpolitika egyik lényeges területének számít, hiszen jelentőségénél fogva nagyban hozzájárul az általános gazdasági célok megvalósításához. A közlekedési szolgáltatások nélkül más iparágak működése sem képzelhető el, az ágazat a többi szektor egyik inputját jelenti. A szállítási költségek a termékek árának jelentős részét alkotják, ezért a piac szabályozásának hiánya akadályozhatja az áruk szabad áramlását. A közlekedési szolgáltatások további sajátossága, hogy az egyes szállítási módok (közút, vasút, folyami, tengeri, légi) egymással is versenyeznek, ezért e tevékenységeket a piaci konfliktusok elkerülése érdekében szabályozni kell. Sok esetben a közlekedési szolgáltatásokat végző vállalatok közszolgáltatóként jelennek meg, ami a kormányok erőteljes – pl. az árak megszabását vagy gazdaságtalan szolgáltatások fenntartásának előírását magában foglaló – beavatkozását vonja maga után. Az állami támogatások az EU versenypolitikájában főszabályként tilosak, mert torzítják a versenyt, viszont a közlekedési ágazat esetében – annak közszolgáltatásként való fenntartása érdekében – szükséges és megengedett lehet a szabályozott támogatás. Ezek a speciális jellemzők mind indokolttá tették az uniós szintű szabályozás kialakítását (Kende, Szűcs, 2005, 912–913).

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave