Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Az elkülönített közösségi foglalkoztatáspolitika létrejötte és az Európai Foglalkoztatási Stratégia

Az Unióban a kilencvenes évek elején bekövetkezett különösen mély gazdasági hanyatlás már a foglalkoztatottak számának csökkenésében is megnyilvánult. A közel 10%-os munkanélküliség világossá tette, hogy az annak nyomán egyre éleződő társadalmi feszültségek nemcsak az integráció további előrehaladását akadályozhatják, hanem az addig elért eredményeket is veszélyeztetik, s az oly gyakran hangoztatott szociális kohéziót úgyszintén alááshatják. A munkaerőpiaci problémák közösségi szintű kezelése az egységes belső piac megvalósítását követően, valamint a monetáris unió létrehozását célul kitűző Maastrichti Szerződés nyomán érthető módon egyre inkább a figyelem középpontjába került. Az 1993-as, Jacques Delors nevével fémjelzett híres Fehér Könyv (Növekedés, Versenyképesség és Foglalkoztatás) és egyéb dokumentumok egyaránt annak szükségességére hívták fel a figyelmet, hogy a makrogazdasági politika kialakításakor a munkahelyteremtés szempontjaira fokozott súlyt kell helyezni.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave