Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Válaszok a válságra: szélesebb körű koordináció és a szociális jogok megerősítése

Közvetlenül a válságot követően – összefügésben főleg az eurózóna válságával – elsősorban a fiskális fegyelem megerősítése került előtérbe. A több tagállamban is tapasztalható tartósan magas munkanélküliség és az ezzel is összefüggő növekvő elégedetlenség (egyes országokban komoly társadalmi feszültségek) nyomán azonban 2012-től kezdődően a szociális kérdések uniós szinten ismét hangsúlyossá váltak. A 2012 áprilisában elfogadott „Foglalkoztatási csomag” (Employment package) célja a foglalkoztatás növelése, és a felsorolt eszközök több pontban is emlékeztetnek a 2019-ben is érvényben lévő foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokra (lásd alább). Tekintettel továbbá arra, hogy a Lisszaboni Szerződés nyomán a kifejezetten szociálpolitikai kérdések uniós szintű kezelése/koordinációja fókuszba került, 2013-ban az EU döntéshozói elfogadták a meglehetősen átfogó Szociális beruházási csomagot (Social investment package). A csomag elsősorban a különböző szociális szolgáltatásokra koncentrált: tartalmazza például a különösen hátrányos helyzetű gyermekek gondozására és a munkaerőpiacról kimaradók aktív befogadására vonatkozó bizottsági ajánlásokat,1 valamint egy olyan dokumentumot, amely ismerteti, hogy az ESZA hogyan járulhat hozzá a Szociális beruházási csomag megvalósításához.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave