Winkler Gusztáv

A hadviselés művészete I.


Róma világuralomra tör

A pun és a keleti háborúk mellett tovább folyt az észak-itáliai gallok lázadása, a gall területek pacifikálása. Az egyik döntőnek mondható összecsapás Cremona mellett volt Furius konzul vezetésével., aki segítségére Cotta konzul erősítéseket vitt, látva a csata fontosságát. 18 000 római és 5000 szövetséges katona állt szemben egy 35 000 fős gall hadsereggel, amelyet Hamilcar (pun hadvezér) irányított. A gall támadásnál még menetoszlopokban voltak a rómaiak, elől a szövetséges csapatok, mögöttük a római legiók, végül a lovasság. Észlelve a támadást, a rómaiak megkezdték a felfejlődést, mialatt az elővéd szövetséges csapatok már harcba léptek. A gall centrum óriási tömegben tört előre, a két szárnyon vegyesen lovasok és gyalogosok harcoltak. A szövetségesek felfogták a rohamot, míg a rómaiak befejezték a csatasor kialakítását, széles arcvonalba. Hamilcar megpróbálta átkarolni a rómaiakat, de próbálkozása kudarcot vallott, mivel a római arcvonalat széthúzták, így a lovasság már a szélső szárnyakon át tudta karolni a gall sereget, amely szárnyai megfutottak. Ezután a légiók megrohanták a pun centrumot, és a sikert győzelemmé fokozták. A gall veszteségek 15–20 000 főre rúgtak. Noha a háború még elhúzódott, az itáliai gallok már nem voltak képesek nagyszámú hadseregek kiállítására.

A hadviselés művészete I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 059 971 9

A könyv alapvető célja segítséget nyújtani az európai történelmi-hadtörténelmi események megértéséhez a haditechnika és a katonai tevékenység fejlődésén, e fejlődés mozgatórugóin keresztül.

Ahhoz, hogy a hadtudomány és a harcászat kialakulását, összefüggéseit folyamatokban tudjuk vizsgálni, néhány a történelemben használatos és általánosan elismert fogalmat figyelmen kívül kell hagynunk. Az egyik a társadalmi rendszer kérdése. A tárgyalt korszakot "rabszolgatartó társadalom" névvel illetik. Számunkra például ennek nincs jelentősége, hiszen a rabszolgák kisebb-nagyobb tömege semmiféle hatást nem gyakorolt a katonai tevékenység fejlődésére. Fontos ellenben a földtulajdon, illetve a pénz szerepe a gazdasági-társadalmi életben. Ha a földművelés a meghatározó a társadalomban, akkor általános hadkötelezettséget, paraszthadseregeket várhatunk (például Sumer, Egyiptomi Óbirodalom, római királyság). Amikor a pénz, a pénzforgalom szerepe előtérbe kerül, a jól felszerelt zsoldoskatonaság jelenik meg a maga harcászati, hadászati elveivel.

A korok szerinti felosztás szintén nem szerencsés. Az őskor-ókor-középkor szétválasztás azt sugallja, hogy ezek határán valami fontos változás történt. Ez hadművészeti szempontból semmi esetre sincs így, a fejlődés folyamatos, törés csak egyes kultúrákban, helyi körülmények között következhetett be. Ezért mi az idő szerinti besorolást alkalmazzuk.

Végül még egy megjegyzés a haditechnikai, harcászati fejlődéssel kapcsolatban. Leszögezhetjük, hogy a technikai fejlődés Európa egészére nézve folyamatos, természetesen helyi sajátosságokkal. A fő változások a társadalmi rendszerrel, berendezkedéssel kapcsolatban a fegyvernemek egymáshoz való viszonyaként jelentkeznek. Ezek a változások erősítve vagy gyöngítve a társadalmak agresszivitásával, birodalmi elhivatottságával vezetnek egyes államok magas szintű, jól szervezett katonai kultúrájához, hadtudományához. A könyvben különös figyelmet fordítunk a magyar (sztyeppei) haditechnikának, hadművészetnek, mivel e területen még napjainkban is él és elterjedt a csak nyilazó, barbár hordák megalázó és téves képzete.

A könyv nem (csak) hadtörténeti áttekintést nyújt, hanem a hadművészet mozgatórugóit, fejlődését követi. Ezt kiegészíti egy folyamatos haditechnikai elemzés. Az elméleti részeket hadjáratok és jelentősebb csaták leírása illusztrálja, sok csatatérképpel és a hadműveleti eseményeket bemutató térképlappal. A szárazföldi erők fejlődésének bemutatása mellett nagy súlyt helyezünk a vár- és erődépítészet változásainak tárgyalására, és a fejlődés menetének rajzokon történő bemutatására. A kötetet részletes katonai kronológia egészíti ki.

Hivatkozás: https://mersz.hu/winkler-a-hadviseles-muveszete-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave