Az elmúlt évtizedekben – miután felismerésre került, hogy az egészségi állapot alakulásában nemcsak az egyéni (genetikai, biológiai, életmódbeli) és külső természeti tényezőknek (pl. légszennyezettség, vízminőség), hanem a közösségi és társadalmi körülményeknek is nagyon fontos szerepük van – megjelent az egészségfejlesztés fogalma is. Az egészségfejlesztés az Ottawai Charta megfogalmazásában „az a folyamat, amely módot ad az embereknek, közösségeknek egészségük fokozottabb kézbentartására és tökéletesítésére”. Ennek értelmében az egyéni (genetikai, biológiai, életmódbeli) és a társas kapcsolatokkal összefüggő közösségi tényezők mellett a strukturális (pl. társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai) tényezők is hatással vannak az egészségi állapotra. Mivel az elmúlt évek hagyományos szemléletű népegészségügyi beavatkozásainak csak minimális javulást sikerült elérniük, a viselkedés megváltoztatására ható újfajta megközelítésekre (pl. tanuló-egészségfejlesztés a nevelési-oktatási intézményekben) van szükség. A nevelési-oktatási intézményekben működtetett egészségfejlesztés eredményeképpen a tanuló egészségi állapotának kedvező irányú változása következik be. A nevelési-oktatási intézményekben megvalósuló teljes körű egészségfejlesztés módszertani útmutatóját az egészségfejlesztésért felelős országos intézet dolgozza ki. A helyi pedagógiai program részét képező, az iskola-egészségügyi szolgálat közreműködésével megtervezett tevékenységek során kiemelt figyelmet kell fordítani az egészséges táplálkozásra, a mindennapos testnevelésre, a testi és lelki egészség fejlesztésére, a viselkedési függőségekhez és a szenvedélybetegségekhez vezető szerek fogyasztásának a megelőzésére, a bántalmazás és iskolai erőszak megelőzésére, a balesetmegelőzésre és az elsősegélynyújtásra, valamint a személyi higiénére, figyelembe véve a gyermekek biológiai, társadalmi és életkori sajátosságait.