Simon L. Zoltán

Árkádia kettős tükörben

T. Calpurnius Siculus eklogái


A császár epiphaniája a IV. ekloga dalversenyében

Mivel az utóbbi másfél században a dalversenyt elsősorban történeti forrásként, a zsarnokság kiváltotta erkölcsi züllés dokumentumaként olvasták, kevés figyelmet szenteltek e carmen amoebaeum irodalmi megformálásának, jóllehet a IV. eklogára is érvényesnek vehetjük Bászel Aurél megállapítását Theokritos XVII. idilljéről: „Ha a költeményt panegyrikusnak tekintjük, igen ügyes a tervezete.”1 Ez viszont paradox módon éppen a történeti szempont érvényesülését gátolta, midőn számos filológus az adulatio eladdig példátlan fokát vélte a dalversenyben fölfedezni. Calpurnius ugyanis évszázadok óta kiforrott szónokiskolai-költői hagyományt követett, s a dalversenynek alig van olyan sora, mely ne célozna valamely Augustus-kori költő hasonló tárgyú művére. Éppen az allúziók szakadatlan láncolatából következik, hogy a panegyricus fordulatai semmiben sem lépik túl az uralkodó magasztalásának azon formáit, melyek Augustus korában bevetté váltak, s klasszikus példái már Vergiliusnál, de különösen Horatius ódáiban, Propertius és Ovidius elégiáiban lelhetőek föl.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 499 9

A római irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, a Nero-kori T. Capurnius Siculus meghatározó szerepet játszott a bukolikus költészet történetében. Hét eklogából álló gyűjteményét a reneszánsz korának alkotói tanulmányozták és utánozták, mint Angelo Poliziano, Iacopo Sannazaro, Pierre de Ronsard, Sir Philip Sidney, de hatása nyomon követhető egészen a szentimentalizmus koráig.Miután azonban a 19. századi irodalomtörténet-írása helyét a kánon peremén jelölte ki, Calpurnius műve szinte teljesen feledésbe merült, olyannyira, hogy nevével még a pásztori költészetet átfogóan tárgyaló munkákban is nemegyszer csak egy-egy lapalji jegyzetben találkozhattunk.

A jelen tanulmány az eklogagyűjteményt egységes, párját ritkító műgonddal megtervezett kompozícióként értelmezi, két, egymással szembeállított és egymástól homlokegyenest különböző szimbolikus tér, kétféle Árkádia köré szerveződik.A kötet tárgyalja Calpurnius nyelvi, stilisztikai újításait, imitációs technikáit, a különféle műfajok ötvözését, a költőszerep változásait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-arkadia-kettos-tukorben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave