Simon L. Zoltán

Árkádia kettős tükörben

T. Calpurnius Siculus eklogái


Calpurnius és a Nero-kori klasszicizmus

Abban, hogy Augustus folyamatosan alakuló, kísérletező, saját idejét távolról sem beteljesedésként sokkal inkább átmeneti időszakként megélő korának1 alkotásai alig ötven esztendő leforgása alatt kanonizálódtak és meghaladhatatlannak tartott mintaképpé váltak, föltehetően a folyamatosság megszakadásának is szerepe volt, annak, hogy e fél évszázad az irodalom törésszerű lehanyatlását jelentette. Nem véletlen tehát, hogy az ezüstkor íróinál számtalanszor tetten érhető mind a fölülmúlhatatlannak tartott elődök emblematizálása, mind pedig saját megkésettségük, másodlagosságuk hangsúlyozása. Az ifjabb Plinius a kortárs Passenus Paulust új Propertiusként és új Horatiusként emlegeti (in litteris veteres aemulatur, exprimit, reddit, Epist. IX.22.1), vagyis a kánon nemcsak megkérdőjelezhetetlen viszonyítási alapként szolgált, hanem mintegy elő is írta a lehetséges költői szerepeket. A dekadencia szempontja, miként G. Williams fölhívta rá a figyelmet, nem pusztán a XIX. század előföltevéseiből fakadóan uralta sokáig a kora császárkor irodalmát elemző megközelítéseket, hanem azért is, mert a hanyatlás tapasztalata a korszak önértelmezésének egyik meghatározó s gyakran boncolgatott tárgyává vált, mind az értekező prózában, mind a költészetben.2 A szó szoros értelmében vett klasszicizmus létrejöttének pedig ez az egyik alapvető föltétele: a jelen értékvesztettségének tudata, s egy letűnt, mintaképnek tekintett időszak újrateremtésének igénye.3 S éppen ez az eredeti alkotásokban kevéssé termékeny korszak hozta magával a kánonképződés másik elengedhetetlen föltételét is: az irodalmi közműveltség és a filológia soha nem látott föllendülését. Ekkor indult meg a közelmúlt római irodalmának tudományos vizsgálata is, létrejött tehát azon értelmező közösség, amely nem pusztán a kánonba fölvenni érdemes művek körét jelöli ki, hanem azon eljárásokat is legitimálja, melyek a művek értelmezéséhez fölhasználhatóak, ezáltal pedig az adott műnek tulajdonított jelentést is képes befolyásolni. „Ami bölcselet volt, filológiává lett” (Quae philosophia fuit facta philologia est) – állapította meg a korszak szellemi életéről Seneca (Epist. 118.24.). Hyginus, Asconius Pedianus, Annaeus Cornutus, Remmius Palaemon, Valerius Probus munkásságának igen nagy része volt abban, hogy Vergilius kultusza oly rendkívüli méreteket öltött, s az első fénykorát élő Vergilius-filológia Nero korának íróit is meghatározó módon befolyásolta.4 De nem elhanyagolható szerepet játszott a Kr. u. I. század sokat vitatott klasszicizáló irányzatának kialakulásában sem, melynek ugyan kevés irodalmi emléke maradt ránk, de virágzására annál több közvetett bizonyíték utal;5 Petronius is e költőtípus karikatúráját rajzolta meg Eumolpus alakjában. Meglehet, M. A. Levi járt közel az igazsághoz, aki szerint e művek jó része a Nérót sújtó damnatio memoriae nagytakarításának esett áldozatul.6 Ennek az irányzatnak a képviselője lehetett Calpurnius Piso és a körötte csoportosuló irodalmárok, s noha Calpurnius Siculus költészetét nehezen lehetne mindenestül a Nero-kori klasszicizmus dokumentumaként értelmezni, minden bizonnyal kötődött e körhöz és az általuk vallott poétikai elvekhez.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 499 9

A római irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, a Nero-kori T. Capurnius Siculus meghatározó szerepet játszott a bukolikus költészet történetében. Hét eklogából álló gyűjteményét a reneszánsz korának alkotói tanulmányozták és utánozták, mint Angelo Poliziano, Iacopo Sannazaro, Pierre de Ronsard, Sir Philip Sidney, de hatása nyomon követhető egészen a szentimentalizmus koráig.Miután azonban a 19. századi irodalomtörténet-írása helyét a kánon peremén jelölte ki, Calpurnius műve szinte teljesen feledésbe merült, olyannyira, hogy nevével még a pásztori költészetet átfogóan tárgyaló munkákban is nemegyszer csak egy-egy lapalji jegyzetben találkozhattunk.

A jelen tanulmány az eklogagyűjteményt egységes, párját ritkító műgonddal megtervezett kompozícióként értelmezi, két, egymással szembeállított és egymástól homlokegyenest különböző szimbolikus tér, kétféle Árkádia köré szerveződik.A kötet tárgyalja Calpurnius nyelvi, stilisztikai újításait, imitációs technikáit, a különféle műfajok ötvözését, a költőszerep változásait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-arkadia-kettos-tukorben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave