Simon L. Zoltán

Árkádia kettős tükörben

T. Calpurnius Siculus eklogái


Imitatio és aemulatio a pásztori költészetben

Miként az ezüstkori költőkkel általában, Calpurnius eklogáival szemben is igen gyakran megfogalmazódó vád az epigonizmus, az eredetiség hiánya. Ez a szemlélet egyenesen következik a pásztori költészet egészének mint a legkonvencionálisabb műfajok egyikének félreértéséből. A romantikus esztétika ihlette irodalmi gondolkodás megfeledkezni látszott arról, hogy e konvencionalitás nagyon is tudatos és szándékolt,1 s egyik legfontosabb funkciója éppen az, hogy az újonnan létrehozott művet a hagyomány láncolatába kapcsolja, nem pusztán azért, hogy a költő az elődök tekintélyével szentesítse saját alkotását, hanem azért is, mert az általa bevezetett újítások a befogadó számára is csak a hagyományhoz képest válhatnak értelmezhetővé. D. Gagliardi találó hasonlatával élve a bukolikus parole megértése eleve föltételezi a bukolikus langue ismeretét,2 s alig akad műfaj, melyben a szövegközöttiségnek, az elődök művére való utalásoknak, a velük való versengésnek és párbeszédnek oly döntő szerepe volna, mint a pásztori költészetben. Másfelől e – bár viszonylag csekély számú – konvenció szinte kötelező volta (a pásztorok görög neve, alakjuknak néhány sémára visszavezethető megformálása, a locus amoenus elmaradhatatlan elemei, a dalverseny rituáléja) félrevezető is lehet, hiszen az ábrázolt tárgyiasságok szintjén a bukolikus költemény valóban kevés eredetiséget tesz lehetővé. Theokritostól Sannazaróig, Vergiliustól Faludi Ferencig lényegében ugyanazon alaphelyzetek ismétlődnek, s azon nézőpontból, mely az irodalmi alkotást „a költő egyénileg átélt érzelmeiről szóló kijelentésként”3 ítéli meg, valóban úgy tűnhetik, a bukolika műfaji előírásai olyan merevek, hogy alig nyitnak tért az egyéni tehetség, de különösen az egyéniség megnyilatkozásához, kiváló terepül szolgálnak viszont a tehetség hiányát gépies utánzással, sőt plagizálással pótolni törekvő epigonizmus számára. Ezt a máig föl-fölbukkanó vélekedést azonban éppen a műfaj sok évszázadon át nem szűnő virágzása látszik cáfolni. A folytonos megújulásra, alkalmazkodásra való képesség, úgy tetszik, azon tulajdonságokból ered, melyeket a pásztori jelenetezés állandósága oly könnyen elfödhet. Egyfelől a fönt említett konvenciók egy része olyan szimbólum, melyhez igen sokféle jelentés rendelhető, másfelől pedig a bukolika eleve több műfaj, stílus és beszédmód ötvözeteként jött létre, s története során is, erős kölcsönhatásban maradva más műfajokkal, gyökeres tartalmi és formai átalakulásokon ment keresztül.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 499 9

A római irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, a Nero-kori T. Capurnius Siculus meghatározó szerepet játszott a bukolikus költészet történetében. Hét eklogából álló gyűjteményét a reneszánsz korának alkotói tanulmányozták és utánozták, mint Angelo Poliziano, Iacopo Sannazaro, Pierre de Ronsard, Sir Philip Sidney, de hatása nyomon követhető egészen a szentimentalizmus koráig.Miután azonban a 19. századi irodalomtörténet-írása helyét a kánon peremén jelölte ki, Calpurnius műve szinte teljesen feledésbe merült, olyannyira, hogy nevével még a pásztori költészetet átfogóan tárgyaló munkákban is nemegyszer csak egy-egy lapalji jegyzetben találkozhattunk.

A jelen tanulmány az eklogagyűjteményt egységes, párját ritkító műgonddal megtervezett kompozícióként értelmezi, két, egymással szembeállított és egymástól homlokegyenest különböző szimbolikus tér, kétféle Árkádia köré szerveződik.A kötet tárgyalja Calpurnius nyelvi, stilisztikai újításait, imitációs technikáit, a különféle műfajok ötvözését, a költőszerep változásait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-arkadia-kettos-tukorben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave