Szabó G. Zoltán, Szörényi László

Kis magyar retorika


AZ ANYAG TANA

Az anyagot (materia) a szónok számára a maga elé tűzött feladat emeli „témává” (thema). Ezt az anyagot, még pontosabban a beszéd indítóokát, az író az intellectio, azaz megismerés folyamatában tárja fel. A sztoikusok két részre osztották az így feltárt anyagot: thesisre és hypothesisre. Ebben az esetben az első szó a szabadon választott tárgyat jelöli, a második viszont olyan témát, amelyet adott események, személyek, hely, idő és körülmények határoznak meg. Ezekre a következő, emlékeztető kérdéssorozattal szoktak rákérdezni: quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando? (kicsoda, micsoda, hol, milyen segédeszközökkel, miért, hogyan, mikor?).


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 491 3

A kötet a klasszikus, hagyományos retorika témaköreit tárgyalja, beleértve mindazt, amit a pozitivizmus korától a „stilisztika” fogalomkörébe utaltak. Mind a prózai, mind a verses alkotások elemzéséhez, értelmezéséhez nyújt egy – a modern irodalomtudományban újra időszerűvé vált – szemléletmódot. Foglalkozik a művek nagyszerkezetének kérdéseivel csakúgy, mint részegységeivel s a tropusok és alakzatok teljes körével, megadva a görög és latin terminusok jelentését. Miközben az ókori és a modern nemzetközi szakirodalomra támaszkodik a témák kifejtésekor, a fogalmakat a magyar irodalomra alkalmazza. A szerzők gazdag példatára Zrínyitől Pilinszkyig, Pázmánytól Esterházyig terjed, bemutatva, miképp működnek a kétezer éves retorikai formák az élő magyar irodalomban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-szorenyi-kis-magyar-retorika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave