Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


A Fiumei úti Sírkert

A thanaturizmushoz kötődő sírkertlátogatások először a párizsi Pere-Lachaise temetőben indultak el a múlt században, Magyarországon a budapesti Fiumei úti Sírkert, Erdélyben a kolozsvári Házsongárdi Sírkert a leglátogatottabb. A Fiumei úti Sírkertet gyakran a Nemzet Dísztemetőjének (a Nemzet Pantheonjának, Európa legszebb szoborparkjának) is nevezik, mert többek között itt nyugszik Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Jókai Mór, Erkel Ferenc, József Attila, Lotz Károly, Lechner Ödön, Blaha Lujza, Jászai Mari, Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Antall József és Horn Gyula is. A sírkertben a halottak napjához kapcsolódóan rendszeresen megrendezésre kerül a „Budapest titkai – a múlt útvesztői” című, diákoknak szóló kulturális vetélkedősorozat.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave