Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


Összefoglalás

Budapestnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy a kulturális turizmus egyik vezető desztinációjává váljék Európában. Műfajok széles választékát kínálja az a több tucatnyi rangos intézmény, mely programkínálatával, gyűjteményével bárhol a világban megállná a helyét. Kicsit kell kitekinteni a nagyvilágba, ellesni sikeres példákat, átvenni már bevált gyakorlatokat, melyek igazi csábítást jelentenek a turisták számára. Együtt kell gondolkodni a turisztikai szakemberekkel, közösen kell kitalálni azokat a csomagokat, újdonságokat, melyekre kereslet van, eladhatóak és hosszú távú sikereket eredményeznek. Ha az egyik intézmény sikereket ér el a kulturális turizmus területén, követni fogja egy másik, harmadik, és ezáltal Budapest imázsát fogjuk javítani, és vonzerejét növelni. De ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, először magunknak kell tisztában lennünk azzal, hogy milyen páratlan érték van a birtokunkban. Ha ezt megismertük, akkor tudjuk majd továbbadni, bemutatni és méltó módon közkinccsé tenni.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave