Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


Összefoglalás

Az örökségturisztikai attrakciók menedzsmentjének számos olyan feladata van, amelyeknek egymással szembenálló érdekeknek kell megfelelniük. A konfliktusok alapvető forrása az örökség konzerválásának és a látogatóknak történő minél szélesebb körű, szórakoztató bemutatásának kérdése. Ez az ellentét már a fejlesztési szakaszban is fennáll, amelyet azonban még megnehezítenek olyan kihívások, mint a beruházásban részt vevő szereplők egymáshoz való viszonya, piaci vagy állami szerepvállalásuk, a felelősségi körök meghatározásának kérdése. A közös cél érdekében – hogy egy kulturális vagy történelmi örökséget megóvjanak, és ezt fenntartható módon, turisztikai attrakcióként piacra bocsássák – érdemes az örökségi lánc rendszerében gondolkodniuk. Az ellátásilánc-elmélethez hasonló modell használata során tisztázódhatnak a szerepkörök, az érdekek és a megoldási irányok. Az önerőből vagy állami támogatásból megvalósított fejlesztés végrehajtását követően számszerűsíthetők azok a közvetett és közvetlen hatások, amelyek a projekt valódi, hosszú távú sikerét és fenntarthatóságát meghatározzák. Az örökségi vonzerő megóvásának és eredményes üzemeltetésének további kulcsfontosságú eleme a megfelelő promóciós tevékenység, amelynek figyelembe kell vennie a marketingmix sajátosságait, valamint a menedzsment meghatározott alapelveit. Az örökségturisztikai menedzsmentnek számos kihívással kell szembenéznie, azonban a szereplők hatékony összefogásával az örökségi értékeink a jövő generációi számára is elérhetők lehetnek.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave