Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


Összefoglalás

Folyamatos fejlesztéseknek lehetünk tanúi a virtuális és a kiterjesztett valóságra épülő alkalmazások, eszközök tekintetében, amelyek kiemelten jól használhatók a turisztikai szakmában az egyes attrakciók által nyújtott élmény fokozásában. Az internet gyorsasága, a képalkotási technikák fejlődése, az eszközök méretének és gyártási költségének csökkenése mind lehetővé tették a fent leírt technológiák elterjedését. Az okostelefonok használatának elterjedésére alapozva széles körben terjeszthetők ezen applikációk, azonban egy-egy fejlesztés során nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik nem rendelkeznek ilyen eszközökkel. A hagyományos módon történő látogatásnak legalább olyan izgalmasnak kell lennie, mint a digitális technológia támogatásával, hiszen az előbbiben is rejlenek olyan lehetőségek, amelyeknek éppen a megfoghatóság, a helyszín maga jelenti a vonzerejét. A fent bemutatott fejlesztések egymástól eltérőek az egyéni, illetve a tömeges használat tekintetében, nagy jelentősége van továbbá annak is, hogy a látogató mekkora felületen, képernyőn tudja megtekinteni a feltöltött anyagokat, és azok élvezhetőek lesznek-e olyan formában. A látogatók igényeit követve, illetve azokat megelőzve érdemes pénzt és energiát fordítani a mobiltelefonos applikációk fejlesztésére, főként az örökségi attrakciók esetén, ahol számos lehetőség nyílik a múlt bemutatására, mellyel kiemelten lehet növelni a látogatói élményt és elégedettséget.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave