Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


A „marslakók”

A „marslakók” azok a kiemelkedő tudósok voltak, akik tudományos pályájukat is alárendelték a szabad világ és benne új hazájuk, az Egyesült Államok védelmének előbb a német nemzetiszocializmussal – nácizmussal –, majd a szovjet kommunizmussal szemben. A „marslakók” elnevezés onnan ered, hogy a Manhattan-tervben feltűnően sok volt a magyar résztvevő, és amikor Enrico Fermi ezt megjegyezte, Szilárd Leó azt válaszolta, hogy azok nem is magyarok, hanem a Marsról származnak, és csak álcázásul beszélnek magyarul. Az utóbbi időben megjelent az elnevezés tágabb értelmezése is. Marx György úgy tartotta, hogy a „marslakók” a Nyugaton sikeres hazánkfiai. Ez azonban eufemisztikus értelmezés, és elkeni az eredeti jelentést. Ugyancsak eufemisztikus jellege van annak, amikor a „marslakók” kifejezést a csoport zsidó eredetének álcázására használják. Teller Ede egyértelműen felsorolta az öt „marslakót”, ami megfelel a fenti meghatározásnak: Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave