Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Hat szimbólum

A szimmetria gondolata és fontossága ősidők óta foglalkoztatja az embert, mióta csak meglátta saját képét a víztükörben, és azt is észrevette, hogy arcának jobb és bal oldala (majdnem) egyforma. A szimmetriaelv a tudományos kutatásban is nagy jelentőségű. A különböző természettudományokban eltérő hangsúllyal játszott szerepe mellett általános érvényű jelentősége is van. Gondoljunk csak arra, hogy megfigyeléseink rendszerezése, a szabályosságok, ismétlődések feltárása a kutatás alapvető eszköze. Wigner Jenőt idézzük, a Nobel-díj átvétele alkalmával a stockholmi díszünnepségen elmondott rövid beszédét: „Polányitól kaptam inspirációt. Többek között arra tanított, hogy a tudomány azzal kezdődik, amikor jelenségek egész sorában koherenciát és szabályosságot fedezünk fel. A tudomány feldolgozza ezeket a megfigyeléseket, és olyan fogalmat alakít ki, amely alkalmas ezeknek a szabályosságoknak az általános leírására. Polányi arra is tanított, hogy ez a tudományos módszer sokkal inkább átvihető egyik tudományterületről a másikra, mint maguk a fogalmak (mint például az energia).”1 Megfigyeléseink rendszerezésében, azok szabályosságainak felfedezésében a szimmetria hasznos eszköznek bizonyul.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave