Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


A Manhattan-terv előkészítése

Szilárd Leó és Enrico Fermi a Manhattan-terv előkészítéseként a Columbia Egyetemen végeztek el alapvető magfizikai kísérleteket. A fizika a Columbián már az 1930-as években is nemzetközileg elismert volt, már a második világháborút megelőző időkben is vonzotta a tehetségeket. 1938 decemberétől egy rövid ideig a Pupin Hall volt azoknak az erőfeszítéseknek a központja, amelyekkel ki akarták deríteni, hogy a maghasadás felfedezése lehetőséget teremt-e az atombomba előállítására. Enrico Fermi Rómában tett nukleáris fizikai felfedezéseiért 1938 decemberében Nobel-díjat vett át Stockholmban. Ezután nem tért vissza a fasiszta Olaszországba, hanem családjával együtt Amerikába hajózott, és a Pupin Hallban folytatta pályafutását. Szilárd Leó ebben az időben ugyancsak a Columbia Egyetemen működött. Oktatói kinevezése nem volt, de George B. Pegram tanszékvezető lehetővé tette, hogy kísérleteit a tanszéken végezze. Szilárd a közeli King’s Crown szállodában lakott. A Fermi család is itt szállt meg, amíg lakást kerestek. Szilárd és Fermi már korábbról ismerték egymást, és 1939 januárjában örömmel találkoztak újra.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave