Szabó Katalin, Bara Zoltán, Hámori Balázs (szerk.)

Intézményi közgazdaságtan


fejezet – Az állam

E fejezetben az államról lesz részletesebben szó. Az állam a politikai rendszer középpontjában álló szervezet, amely a modern társadalomban a fizikai erőszak alkalmazásának egyedüli jogszerű forrása, írja Weber1. Az erőszak alkalmazása a hatalomgyakorlás eszköze. Az állam a fizikai erőszak alkalmazásával olyan, az egyének számára kötelező döntéseket hoz, amelyek meghatározzák az egyének cselekvését. Az állam olyan tevékenységre kényszerítheti az állampolgárokat, amelyre azok a kényszer hiányában, önkéntesen nem vállalkoznának. Gondoljunk például a kötelező katonai szolgálatra vagy egyes védőoltások kötelező beadására. Az erőszak alkalmazásának állami monopóliuma ugyanakkor azt is jelenti, hogy az egyes állampolgárok nem alkalmazhatnak erőszakot egymással szemben. A modern állam tiltja az önbíráskodást. Ezért a modern politikai rendszer alapkérdése az, hogyan működik az állam, hogyan tesz szert hatalomra, és hogyan él a hatalommal.

Intézményi közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 540 8

A közgazdaságtan egyik legfőbb célja, hogy segítse megérteni a társadalmi folyamatok gazdasági vetületeit és segítsen olyan döntések meghozatalában, amelyek növelik a társadalom tagjainak jólétét. A kötet az intézményi közgazdaságtant – a közgazdaságtan egyik leggyorsabban fejlődő területét – mutatja be az Olvasónak. A gazdasági intézményekről szerzett mélyebb tudással felvértezve képesek lehetünk megérteni, hogy a gazdasági fellendülés és a gazdagsági válság nem egyszerűen váratlan ajándék, vagy sorscsapás. A gazdasági folyamatokat szabályok és viselkedésminták – másnéven intézmények – sűrű szövete veszi körül, amelyek jelentősen befolyásolják a gazdaságok működését. A piacgazdaság sajátosságainak megértése szempontjából ezek alapvető fontosságúak, és a belőlük levont következtetések általánosíthatók. Mégis, megvalósulási formáik gyakran koronként, kultúrákként, földrajzi régiókként, nemzetgazdaságonként és sok más tényező szerint nagy változatosságot mutatnak, ami biztosítja alkalmazkodóképességüket és stabilitásukat is. E spontán vagy tervezetten, tudattalanul vagy tudatosan követett szabályok, azaz az intézmények mibenlétének, keletkezésének, működésének és változásainak a felfedező útjára csábít a kötet. Higgye el, kedves Olvasó, megéri útra kelni!

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-bara-hamori-intezmenyi-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave