Ilonszki Gabriella

Képviselők és képviselet Magyarországon a 19. és 20. században


Az I. világháború előtti időszak

A 10. táblázat illusztrálja az I. világháború előtti nagy (kormányzó) pártok képviselőinek hasonlóságait és eltéréseit. Itt tehát még nem élünk a pártcsalád alapú elemzéssel, csakis a Szabadelvű Párt, a Függetlenségi és 48-as Párt, valamint a Nemzeti Munkapárt képviselői arculatát mutatjuk be. Ezek mindegyike nagy párt, a szabadelvűek hosszan, a függetlenségiek és a Munkapárt pedig egy-egy ciklus erejéig kormánytényező volt. A „kívül lévők” egy része is olykor valamiképpen bekerült az említett három nagy párt soraiba. Bár ezek a pártok honoráciorpártként működtek, és nem épültek modern törésvonalakra, mégis megjelennek a két, illetve a három párt képviselői között bizonyos pontokon a különbségek. Ugyanakkor néhány fontos szempont esetén nem találunk eltéréseket, például egyformán magas az iskolai végzettség, bár ezen belül láthatók különbségek.

Képviselők és képviselet Magyarországon a 19. és 20. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 470 8

Mit tudhatunk meg annak a közel 5000 politikusnak-képviselőnek az adatait böngészve és elemezve, akik a 19. század utolsó harmadától napjainkig ültek-ülnek a parlamenti széksorokban? A kötet kronologikus és tematikus fejezeteivel igyekszik választ adni a kérdésre és amellett érvel, hogy miközben a képviselők jellemzői egy adott korszak „termékei", alapvetően befolyásolják az adott korszak folyamatait is. Ugyanakkor az egyes korszakok különböző társadalmi és politikai feltételei ellenére bizonyos politikusi tulajdonságok állandónak tekinthetők. A képviseleti demokrácia napjainkban sokszor hangoztatott problémái tehát szorosan összefüggnek a képviselők jellegzetességeivel. A kötet a magyarországi folyamatokat rendre összekapcsolja a szélesebb európai, és az 1990 utáni közép-európai változásokkal is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ilonszki-kepviselok-es-kepviselet-magyarorszagon-a-19-es-20-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave