A szűk időtávlat óvatosságra int a következtetések levonásakor. Egyértelműnek látszik, hogy egy új parlamenti elit kialakulásának vagyunk tanúi. Az egyes számot az indokolja, hogy lényegében hasonló fejlődési utakat látunk, bár kétségtelen az eltérő ütem és néhány esetben a látványos különbség is. Mi magyarázza, hogy hasonló konszolidációs és professzionalizációs jelenségeket figyelhetünk meg? A konvergencia forrásai egyszerre belsők és külsők, és három dimenzióban ragadhatók meg. Az új politikai osztállyal szemben a rendszerváltások után és abból következően megfogalmazott igények hasonlósága, a politikai konszolidáció folyamatai és az EU-csatlakozás feltételei lényegében nagyon hasonló elvárásokat támasztottak a képviselők elé, amelyek befolyásolták a szelekciót és a bentmaradást. Horvátország esetében az államépítési feladat miatti jelentős megkésettség tapasztalható, és az egyetlen „igazi” kimaradónál, Oroszországnál a feltételek abszolút mássága indokolja az eltéréseket. Ez nem azt jelenti, hogy Oroszországban nem alakult ki egy új képviselői csoportot, hanem azt, hogy ez a képviselői csoport kevéssé konvergál a többi ország képviselőjéhez – ahogy a politikai rendszer fejlődése és alakulása is más.