Rainer M. János (szerk.)

A felügyelt (mozgás)tér

Tanulmányok a szovjet típusú rendszer hazai történetéből


Glatz Ferenc, Szűcs Jenő Juhász Endre és Szita László

Az 1960-as évek közepétől a hálózati személyek beszervezése egyre inkább az önkéntesség irányába tolódott. Különösen igaz volt ez azokra, akiket a hírszerzés területén alkalmaztak. Az állambiztonságiak először mindig álcázva, valamilyen „legendával” közeledtek célszemélyük felé és általában a legkisebb ellenállás esetében is abbahagyták kísérleteiket. Nagyon tanulságos, hogy a nyíltan szembeszegülők megbüntetése általában fel sem merült.

A felügyelt (mozgás)tér

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 420 3

Az egri Eszterházy Károly Főiskola újonnan alakult Történelemtudományi Doktori Iskolájának közleményei az iskola oktatóinak és (a jövőben) doktoranduszainak közös kutatási eredményeit teszi közzé. A sorozat első darabja – a „Magyarország története 1918-tól” program oktatóinak munkája – tematikus tanulmánykötet. A benne szereplő írások többsége a magyarországi szovjet típusú rendszer poszttotalitárius korszakával foglalkozik, és ahogy címe is sugallja, az állam és a társadalom interakcióinak jellegére fókuszál. A jobbára mikrotörténeti elemzések a felügyelet intézményeiről, ezek gyakorlatáról, illetve egyes társadalmi csoportok magatartásáról, stratégiáiról szólnak. Húsz évvel a történet lezárta után is folyik a vita a szovjet típusú rendszer jellegéről és mérlegéről. A sorozat első kötete ehhez szeretne hozzászólni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rainer-a-felugyelt-mozgaster//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave