Zalai Ernő

Matematikai közgazdaságtan II.

Többszektoros modellek és makrogazdasági elemzések


Az alkalmazott lineáris makrogazdasági modellek általános kerete

Mint már említettük, az 1960-as és az 1970-es években számos országban, így Magyarországon is kísérleteztek a lineáris programozási modellek felhasználásával a központi tervek konzisztenciájának, illetve hatékonyságának ellenőrzésében és javításában, ugyanúgy, mint a fejlődő országokban, ahol alternatív fejlesztési tervek közötti választás előkészítésére alkalmazták őket. Az alábbiakban az ilyen típusú modellezés lényeges vonásait emeljük ki egy leegyszerűsített modell keretében. Bár, mint már szintén említettük, a lineáris programozási megközelítést ebben a szerepkörben fokozatosan felváltották az alkalmazott általános egyensúlyelméleti modellek, a gazdaságpolitikai elemzések lehetőségei, céljai és általános módszertana nem változott meg jelentősen. Ezért is, de az elméleti és időbeli fejlődési vonulat bemutatása miatt is érdemes röviden megismerkednünk az általuk alkalmazott megközelítéssel.

Matematikai közgazdaságtan II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 550 7

A kötet első része a többszektoros makrogazdasági modellek elméleti és módszertani alapjaival és előzményeivel, a következő rész a Leontief-féle input-output modellek matematikai közgazdaságtani hátterével és a gyakorlati alkalmazásokban használt modellek kérdéseivel foglalkozik, míg a harmadik rész témája a makrogazdasági erőforrás-allokáció elemzése matematikai programozási és egyensúlyi modellekkel. A kötet befejező része visszatér a matematikai közgazdaságtan elméleti területére, és a számos ma is érvényes és érdekes következtetés levonására alkalmas Leontief- és Neumann-típusú modellek bemutatásával zárul.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zalai-matematikai-kozgazdasagtan-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave