Mészáros Ernő

A környezettudomány alapjai


A biogeokémiai körforgalom leírása

Mint említettük, a biogeokémiai körforgalom a nagy földi anyagáramlást jelenti. Ennek keretében a környezet egyik tartományán belül, illetve a tartományok között a különböző elemek/vegyületek állandó mozgásban vannak. Ez az anyagáramlás úgy írható le, ha az egyes tartományokat (légkör, litoszféra, talaj, hidroszféra), vagy azok részeit (pl. a légkör esetén a troposzférát, a szárazföldi környezetben egy tavat, vagy az óceánok egyik rétegét) olyan egységeknek, tudományos nevükön rezervoároknak tekintjük, amelyeken belül végbemenő folyamatokkal nem foglalkozunk, és a körforgalmat a tározók közötti anyagcserével jellemezzük.

A környezettudomány alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 549 1

A környezettudomány az emberi tevékenység és a környezet kapcsolatának, általában a környezeti törvények megismerésének tudománya. Alapvető feladata az életet befolyásoló külső tényezők változásainak nyomon követése, ezek gazdasági és szociális következményeinek feltárása, az emberi tevékenység és a környezetet ért emberi hatások összekapcsolása megfigyelések, illetve matematikai modellek segítségével. Jelen kötet célja a földi környezet kialakulásának és jelenlegi állapotának leírása, az ember és környezete kapcsolatának természettudományos tárgyalása. Ennek megfelelően ismerteti a környezeti változások rövid történetét, röviden vázolja a légköri és a szárazföldi környezetre vonatkozó ismereteket, valamint az óceánok geológiai, fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait. Végül tárgyalja a különböző környezeti tartományok kölcsönhatásait, a legfontosabb földi elemek és vegyületek biogeokémiai körforgalmát. A könyv elsősorban a környezettudomány hazai kutatását és oktatását kívánja elősegíteni, de ajánlható minden érdeklődőnek, aki környezetünk problémáit tudományos elmélyültséggel kívánja megismerni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-kornyezettudomany-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave