Mészáros Ernő

A környezettudomány alapjai


Párolgás és csapadék

A víz a földi környezet talán legfontosabb vegyülete. Az óceáni élőlények számára nemcsak életteret biztosít, hanem fotoszintézissel belőle keletkezik az oxigén, amely az óceáni és szárazföldi légző szervezetek anyagcseréjének elengedhetetlen alapanyaga. Az oxigénmolekulák egy része a levegőben ózonná alakul, amely megvédi a szárazföldi bioszférát a káros ultraibolya sugaraktól. Ezenkívül a folyékony víz (óceánok, tavak) az éghajlat szabályozásában is fontos szerepet játszanak. Moláris hőkapacitása ugyanis kiugróan nagy: 75 J/mol K. Ez lehetővé teszi, hogy nappal és nyáron jelentős mennyiségű hőt vegyen fel, amelyet azután éjszaka és télen a levegőbe bocsát anélkül, hogy saját hőmérséklete jelentősen megváltozna. A párolgási (kondenzációs) és fagyási hője is nagyobb, mint a folyadékokra jellemző szokásos értékek (lásd 5.1. keret). Ennek következtében a trópusokon elpárolgott és a sarkok irányába áramló vízgőz nagy mennyiségű hőt szállít, amely azután a magasabb szélességeken keletkező felhő- és csapadékkeletkezéskor felszabadul. Érdekes tulajdonsága továbbá, hogy a sűrűsége 4 °C-on maximális, mivel az olvadó jégben a hidrogénkötések (lásd 3.1. alfejezet) felhasadnak, ami sűrűbb folyadék keletkezéséhez vezet. A víznek továbbá nagy a felületi feszültsége, amely alapvetően befolyásolja a felhőcseppek viselkedését. Végül, mint már többször említettük, a víz nagyszerű oldószer, amely összefügg a protonok (H+) mobilitásával. A protonok ezért egyik vízmolekuláról a másikra könnyen átjutnak, így a H3O+ koncentrációja szobahőmérsékleten 10–7 M-mel (mol/liter) egyenlő.

A környezettudomány alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 549 1

A környezettudomány az emberi tevékenység és a környezet kapcsolatának, általában a környezeti törvények megismerésének tudománya. Alapvető feladata az életet befolyásoló külső tényezők változásainak nyomon követése, ezek gazdasági és szociális következményeinek feltárása, az emberi tevékenység és a környezetet ért emberi hatások összekapcsolása megfigyelések, illetve matematikai modellek segítségével. Jelen kötet célja a földi környezet kialakulásának és jelenlegi állapotának leírása, az ember és környezete kapcsolatának természettudományos tárgyalása. Ennek megfelelően ismerteti a környezeti változások rövid történetét, röviden vázolja a légköri és a szárazföldi környezetre vonatkozó ismereteket, valamint az óceánok geológiai, fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait. Végül tárgyalja a különböző környezeti tartományok kölcsönhatásait, a legfontosabb földi elemek és vegyületek biogeokémiai körforgalmát. A könyv elsősorban a környezettudomány hazai kutatását és oktatását kívánja elősegíteni, de ajánlható minden érdeklődőnek, aki környezetünk problémáit tudományos elmélyültséggel kívánja megismerni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-kornyezettudomany-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave