A víz a földi környezet talán legfontosabb vegyülete. Az óceáni élőlények számára nemcsak életteret biztosít, hanem fotoszintézissel belőle keletkezik az oxigén, amely az óceáni és szárazföldi légző szervezetek anyagcseréjének elengedhetetlen alapanyaga. Az oxigénmolekulák egy része a levegőben ózonná alakul, amely megvédi a szárazföldi bioszférát a káros ultraibolya sugaraktól. Ezenkívül a folyékony víz (óceánok, tavak) az éghajlat szabályozásában is fontos szerepet játszanak. Moláris hőkapacitása ugyanis kiugróan nagy: 75 J/mol K. Ez lehetővé teszi, hogy nappal és nyáron jelentős mennyiségű hőt vegyen fel, amelyet azután éjszaka és télen a levegőbe bocsát anélkül, hogy saját hőmérséklete jelentősen megváltozna. A párolgási (kondenzációs) és fagyási hője is nagyobb, mint a folyadékokra jellemző szokásos értékek (lásd 5.1. keret). Ennek következtében a trópusokon elpárolgott és a sarkok irányába áramló vízgőz nagy mennyiségű hőt szállít, amely azután a magasabb szélességeken keletkező felhő- és csapadékkeletkezéskor felszabadul. Érdekes tulajdonsága továbbá, hogy a sűrűsége 4 °C-on maximális, mivel az olvadó jégben a hidrogénkötések (lásd 3.1. alfejezet) felhasadnak, ami sűrűbb folyadék keletkezéséhez vezet. A víznek továbbá nagy a felületi feszültsége, amely alapvetően befolyásolja a felhőcseppek viselkedését. Végül, mint már többször említettük, a víz nagyszerű oldószer, amely összefügg a protonok (H+) mobilitásával. A protonok ezért egyik vízmolekuláról a másikra könnyen átjutnak, így a H3O+ koncentrációja szobahőmérsékleten 10–7 M-mel (mol/liter) egyenlő.