A név eredetének vagy a névadás motivációjának a magyarázata szintén szolgálhat politikai-ideológiai célokat. A szentek legendái például gyakran foglalkoznak a szent nevének etimológiájával vagy a névadás motivációjával. Természetesen e névmagyarázatok nem a modern etimológia elveinek megfelelően működnek, egyrészt mert azok kialakulása előtt több évszázaddal születtek, másrészt mert céljuk nem a valós nyelvi eredet feltárása, hanem valamilyen mondanivaló igazolása. A név a klasszikus retorikában ugyanis az érvek egyik forrása (l. pl. Adamikné Jászó 2009), amely nyilvánvalóan azon az elgondoláson alapul, hogy a név a dolgok valódi természetét mutatja meg. Ahogyan pedig egyes szentek kanonizációja, legendaváltozatainak elkészítése aktuális politikai érdekeket támogathat (l. pl. Tóth P. 2007: 98–99, Tóth G. 2016), ugyanúgy a legendabeli névmagyarázatok is felhasználhatók ilyesfajta célokra. Szent László legendája például a valós szláv eredet helyett a görögből magyarázza a nevet: „Imígyen a kegyelem emez első ajándékaival született, a neve pedig László lett, s úgy látszik, kiváltképpen az eljövendők előérzetében adták neki e nevet. Mert ha nevének etimológiájával enyelgünk, »Ladislaus« a népeknek istenadta dicsőségét jelenti. »Laosz«-t ugyanis »nép«-nek fordítják, »doszisz« pedig: »adó« vagy »adott«, illetve »adás«. Nevének első szótagja pedig szótagtoldással: »dicsőség«” (Érszegi szerk. 1987: 95). Ez egyrészt a két nyelv eltérő presztízsével hozható összefüggésbe, másrészt az idoneitás elvének hangsúlyozásával mint szándékkal: célja annak alátámasztása, hogy bár László illegitim módon jutott a hatalomhoz a törvényesen megkoronázott királlyal szemben, alkalmassága, mely már nevéből is kitűnik, jogalapot nyújt neki az uralkodásra.