Fóris Ágota, Bölcskei Andrea, Heltai János Imre (szerk.)

Nyelv, kultúra, identitás IV. Szociolingvisztika, névtan, nyelvtörténet


Az alkalmazott nyelvtörténet mint lehetséges tudományterület

Midőn – 2001-ben – az Alkalmazott Nyelvtudomány című folyóirat indult, annak szerkesztői egy körkérdést tettek fel az alkalmazott nyelvtudomány mibenlétére vonatkozóan. Kontra Miklós válaszából idézek: „bármely tudományág ilyen [ti. alkalmazott nyelvészeti] lehet, ha szükség van rá egy nyelvvel (is) kapcsolatos probléma megoldásához” (Kontra 2001: 9). A társadalmi igény felől közelítve, általános érvényűen fogalmazva ez azt jelenti: „a tudományos kutatások hasznosíthatók, és társadalmilag hasznosítandók is” (Kontra 2010: 14). Úgy vélem – és tanulmányomban emellett kívánok érvelni –, a nyelvtörténeti kutatások számos nyelvi (nyelvtudományi) és nyelven (nyelvtudományon) kívüli probléma megoldásához hozzásegítenek, illetve társadalmilag hasznosíthatók, ezért lehet létjogosultsága az alkalmazott nyelvtörténeti kutatásoknak. Az alkalmazott nyelvtörténeti kutatások lehetőségéről szólva feltétlenül túl kívánok lépni azon az – egyebekben indokolt – önvédelmi reflexen, melyet Tejada Caller – a nyelvtörténeti kutatásokra vonatkozóan – a következőképpen fogalmaz meg: „egyre inkább úgy tűnik, hogy haszonelvű társadalmainkban igazolnunk kell tudományos létünket” (1997: 2).1

Nyelv, kultúra, identitás IV. Szociolingvisztika, névtan, nyelvtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 538 5

A tanulmánykötet a XXVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson elhangzott előadások írott, lektorált változatát tartalmazza a „nyelv, kultúra, identitás” témaköréhez kapcsolódva; egyúttal betekintést nyújt az alkalmazott nyelvészet legújabb kutatási eredményeibe. A könyvben a szociolingvisztika és nyelvhasználat, az alkalmazott névtan és az alkalmazott nyelvtörténet területére eső tanulmányok olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nyelv-kultura-identitas-4-szociolingvisztika-nevtan-nyelvtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave