Fóris Ágota, Bölcskei Andrea, Nádor Orsolya, Sólyom Réka (szerk.)

Nyelv, kultúra, identitás. V. Nyelvpedagógia, nyelvelsajátítás, nyelvoktatás


Az esszé minőségének automatikus értékelésével kapcsolatos ellentmondásos nézetek

Tanulmányok sora bizonyítja, hogy sokan kétkedve fogadják az automatizált esszéértékelést. Page és Petersen 1995-ös írása humanista, defenzív és konstruktum-ellenes kritikákra osztja fel az ellenérzéseket. A humanista kritika döntő érve, hogy az esszé társadalmi produktum, melynek célja az emberek közti kommunikáció, így a nem emberi értékelés ezt az alapvető célt hiúsítja meg. Ebből következően a számítógép nem értékelheti az írott szöveget az emberhez hasonló módon. A defenzív álláspont szerint a számítógépes értékelés csak akkor működőképes, ha „jó szándékú” esszéíróval találkozik, vagyis értelmes, vizsgahelyzetnek megfelelő szöveget tud csak elemezni. Több kísérlet született a program megtévesztésére (például Powers et al. 2002), amelyek célja az volt, hogy az automatizált értékelés korlátait felmérjék. Szándékosan értelmetlen, vagy valamilyen szempontból eltúlzott jellegzetességekkel felruházott esszéket elemeztettek a programmal, majd megvizsgálták, tudta-e a feladatot emberi értékelőkhöz hasonlóan teljesíteni. A legújabb ezek sorában Farag et al. (2018) kísérlete, akik a nyelvtanilag helyes, de nem koherens egymást követő mondatokat tartalmazó szövegekkel tesztelték a programot. A lokális koherencia nem megfelelő mérését megállapítva egy új, neurális elemző modellt próbálnak kidolgozni. Page és Petersen a harmadik csoportba azokat az érveket sorolta, amelyek szerint maga a konstruktum nem megfelelő, vagyis a program nem azt méri, ami valójában fontos az esszé minőségénél. Attali és Burnstein (2006) szerint viszont manapság a programok már egyre jobban képesek az írásművek belső lényegét megragadni.

Nyelv, kultúra, identitás. V. Nyelvpedagógia, nyelvelsajátítás, nyelvoktatás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 539 2

A tanulmánykötet a XXVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson elhangzott előadások írott, lektorált változatát tartalmazza a „nyelv, kultúra, identitás” témaköréhez kapcsolódva; egyúttal betekintést nyújt az alkalmazott nyelvészet legújabb kutatási eredményeibe. A könyvben a nyelvpedagógia, nyelvoktatás, nyelvelsajátítás és a kontrasztív nyelvészet területére eső tanulmányok olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nyelv-kultura-identitas-nyelvpedagogia-nyelvelsajatitas-nyelvoktatas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave