Sárvári György

Intuitív út

Az ugrás szabadsága


Az vagyok, amit mondok

Sokan élnek abban a tévedésben, hogy a beszéd és a cselekvés két különböző szintű dolog. Azt gondolják, elválasztható a beszédük az életüktől, a tetteiktől. („Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit teszek.”) Azt gondolják, hogy más cselekedni, és más beszélni. A kettő azonban ugyanaz: aki ahogy beszél, úgy él és úgy cselekszik. Az élő beszéd és a megvalósulás között mély és valós összefüggés van. Aki tiszta és pontos az önkifejezésben, a kommunikációban, annak a tettei is valódiak és hitelesek, a döntései is rendben vannak. Aki a beszédében manipulatív, puha, körülményes és halogató, az a tetteiben is hasonlóan működik. A beszédfejlesztés vagy kommunikációs tréning sohasem állhat meg pusztán a közlés pontosításának a szintjén. A megvalósulás és a cselekvés nemcsak része, hanem hordozója is a beszédnek – és fordítva. Aki csak a hatékony prezentációra fókuszál, félkarú, sebzett óriásokat fejleszt. Az akció, a kivitelezés teszi hitelessé és hatékonnyá a kommunikációt, illetve már maga a kommunikáció hitelesíti a későbbi tevékenységet. Emiatt nem szabad elválasztva kezelni és fejleszteni a beszédkészséget a cselekvéstől.

Intuitív út

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 488 3

Sárvári György meghatározó coach, tanácsadó. Egyfelől rendszerszemléletű gondolkodó, akinek fontos a hitelesség és az igazság keresése, a szenvedély és az önmegvalósítás, az intuitív működés és az énképviselet. Egy másfajta nézőpont szerint viszont önfejű megvalósító, aki rendíthetetlenül követi a saját értékrendjét, és kompromisszumot nem ismerve halad a saját útján előre. Mindez nem könnyű számára − mi több, a hozzá közel állóknak és a tanítványainak sem könnyű... Útját törések, elválások, veszteségek éppúgy szegélyezik, mint terápiás gyógyulások, ébredések és szeretet. Makacsul hisz az ember teljesebb, de gyakran láthatatlan erejében. Mindezzel együtt bízik a piaci verseny rendező elveiben és abban, hogy a tények brutális világában is rend van, minden okkal történik és egy magasabb intelligencia alapján jön létre. Hitvallása szerint önmagunk megismerése elsődleges, mert ebből fakad a világ megértése, a tapasztalatok levonása. Sárvári György szerint a változást nem mi hozzuk létre, hanem pusztán előkészítjük és kísérjük. A változás maga mindig transzcendens jellegű, azaz meghalad minket. Ezen az úton a legfontosabb irányelvünk a hit és az inspiráció. A hit ahhoz szükséges, hogy akkor is lépjünk, amikor még nem biztonságos és kiszámítható, nem látszik a következő lépésünk hatása és eredménye, amikor még nem tudjuk, mi felé haladunk, csak belülről érezzük a vonzást. Az intuíció iránytű, belső hajtóerő és szándék egyszerre. A könyv visszatérés az álmainkhoz, az eredethez, a lelkünk mélyén rejlő őserőhöz, a mély-énünkhöz. Oknyomozó kutatás, amely során egy a fontos: hogyan válhatunk úgy önmagunkká, hogy levetve rabláncainkat teret engedjünk magunkban annak a szabadságnak, amit mindig is kerestünk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sarvari-intuitiv-ut//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave