Gulyás Judit

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában


Az irodalmi pálya kezdete és jellege

Tompa Mihály sárbogárdi segédtanítói éve után 1839 márciusában tért vissza tehát Sárospatakra. Az addig irodalmi ambíciókról hírt nem adó kollégista ettől az évtől részt vett a kollégium neves önképzőkörének munkájában, emellett egyre több időt töltött távol Sárospataktól, mobilisabb lett, térbeli és társadalmi kapcsolatai is kiterjedtek. Az 1840-es évet házitanítóként töltötte a Miskolctól 12 kilométerre fekvő Hernádkakon, ahol Sissáry János földbirtokos elemista unokaöccseit és gyámfiait tanította.1 Ekkor jelent meg nyomtatásban első verse (Póstadal). Ezt követően Tompa pataki kollégistaként 1841 és 1844 között több jómódú család Sárospatakon tanuló fiainak nevelőjeként évközben Sárospatakon, a nyári szünidőben pedig tanítványai családjának birtokain (Laskod,2 Ágcsernő,3 Selyeb) tartózkodott.4 Tompa Laskodon és Selyeben5 is összeállított egy-egy kéziratos, népszerű dalokat és népdalokat tartalmazó Dalfüzért.6 Szemere György házánál megismerkedett Tolcsvai Bónis Barnabás, nagyfalusi birtokos feleségével, Csebi Pogány Karolinával – 1846-ban megjelenő első kötetét, a Népregék, népmondákat neki ajánlja majd.7

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 559 0

A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe. Az ún. népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (majd felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett „triumvirátusa", vagyis Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János 1845 és 1847 között, három év leforgása alatt jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyekhez a népmese vagy a népmonda szerzői műfajmegjelölést társították (János vitéz; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya). A kötet e három mű keletkezéstörténetét és 19. századi fogadtatását próbálja meg dokumentálni. Ezen túlmenően a magyar mesekutatás történetét áttekintve a korai magyar mesekéziratok és mesekiadások kapcsán foglalkozik a népmese és az irodalmi mese viszonyáról kialakított képzetek problematikus voltával, a szóbeliség és az írásbeliség közötti médiumváltás következményeivel, valamint a textualizációs eljárások és a hitelesség kérdésének összefüggéseivel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gulyas-mert-ha-irunk-nepdalt-miert-ne-nepmeset//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave