Gulyás Judit

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában


Arany János és családjának meseismerete

Arany János a népmese szerzői műfajmegjelöléssel ellátott Rózsa és Ibolya megírása után az 1850-es évek elején még kísérletezett a mese műfajjal; egy 1850 körül keletkezett, töredékben maradt mese (Az özvegy ember árvái)1 valamint a Rózsa és Ibolya második, 1854-re datálható, félbemaradt kidolgozása2 legalábbis erről tanúskodik. Az 1850-es évek első felében nagykőrösi gimnáziumi tanárként Szilágyi Sándorral egy olyan, a gimnáziumok felsőbb évfolyamaiban használandó szöveggyűjtemény összeállításán dolgozott, amely első fejezetében népmeséket közölt volna – sajnos a szöveggyűjtemény végül nem jelent meg, kézirata pedig elveszett vagy lappang.3 1861-ben a Szépirodalmi Figyelő hasábjain az Athenaeum cikkének fordításával ismertette J. F. Campbell popular Tales of the West Highlands című gyűjteményét, s kommentárjában a magyar népköltési hagyomány (rege, mese, népdal) gyűjtését szorgalmazta („minden falu, minden tűzhely megannyi mesefészek, minden pórfiú egy élő gyűjtemény”), mivel úgy érzékelte, hogy „a polgárosodás, a műveltség terjedése, a napi üzlet gondjai” az élő népköltészet elsorvadásához vezethetnek.4 Merényi László Eredeti népmesék című mesegyűjteményének ismertetése során Arany a mesei kompetenciára, mesegyűjtésre és mesekiadásra vonatkozó egyik legalaposabb 19. századi összefoglalást alkotta meg.5 Fia, Arany László, 1862 nyarán jelentette meg a szintén Eredeti népmesék címet viselő gyűjteményt, amelyről öt évvel később, a Magyar népmeséinkről című tanulmányában azt írta,6 hogy a kötet meséi azokból a szövegekből álltak össze, amelyeket gyermekkorában nővérével, Arany Juliskával írtak le (Arany László visszaemlékezése szerint tízéves korában jegyezték le a meséket, vagyis 1854-ben). Pár évtizeddel ezelőtt az is kiderült, hogy fennmaradt az a kéziratos meseanyag, amelyet az Eredeti népmesék összeállítása során használt a 17–18 éves Arany László.7 Az írásképek azonosítása alapján a mintegy 120 lapnyi kézirat szövegeinek túlnyomó részét Arany Juliska és Arany Jánosné Ercsey Julianna írták le, feltehetően az 1850 és 1861 között időszakban.8 Vagyis Arany Jánosnak felesége, lánya és fia (utóbbiak gyermekként majd fiatal felnőttként) egyaránt jegyeztek le meséket.

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 559 0

A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe. Az ún. népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (majd felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett „triumvirátusa", vagyis Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János 1845 és 1847 között, három év leforgása alatt jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyekhez a népmese vagy a népmonda szerzői műfajmegjelölést társították (János vitéz; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya). A kötet e három mű keletkezéstörténetét és 19. századi fogadtatását próbálja meg dokumentálni. Ezen túlmenően a magyar mesekutatás történetét áttekintve a korai magyar mesekéziratok és mesekiadások kapcsán foglalkozik a népmese és az irodalmi mese viszonyáról kialakított képzetek problematikus voltával, a szóbeliség és az írásbeliség közötti médiumváltás következményeivel, valamint a textualizációs eljárások és a hitelesség kérdésének összefüggéseivel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gulyas-mert-ha-irunk-nepdalt-miert-ne-nepmeset//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave