Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Kábítószer-fogyasztás és várandósság

A kábítószer-fogyasztás világszerte növekszik, jelentős egyéni, közösségi és társadalmi károkat okozva, és ezzel együtt sajnálatosan nő a drogfogyasztó és -függő terhesek száma is. Magyarországon becslések szerint összesen 35–55 ezer a drogfüggők száma és 70–120 ezerre tehető az alkalmi drogfogyasztó. De ugyanilyen fontos probléma, hogy rendkívül előretolódott a droggal való első találkozás ideje (14–16 év). Az életkor növekedésével ez az arány nő. Egy hazai régióban történt felmérés szerint az iskoláskorúak 7,4–11,6%-a már kipróbált valamilyen szert. Legveszélyeztetettebb a középiskolás korosztály. E fiatalok személyisége még éretlen, dacolnak környezetükkel, a divat és a baráti csoport „nyomása” hat rájuk. 1994 és 2003 között több mint ötszörösére nőtt a nyilvántartott drogfogyasztók száma. A hozzászokás veszélye igen nagy, aminek azután közvetlen testi és pszichés hatásai vannak, amit súlyosbít a velejáró életvitel, alultápláltság stb. Iskolás korban a drogfogyasztás együtt jár a gyakori iskolai hiányzással, a tanulmányi eredmények romlásával, később a drog vásárlásához szükséges pénz előteremtése rabláshoz, betöréshez, prostitúcióhoz, a munkahely elvesztéséhez vezet. Tovább rontják a helyzetet a kábítószer-fogyasztással társuló nemi úton terjedő betegségek, valamint a pszichiátriai következmények. Ezek együttesen a szervezet általános leromlásához vezetnek, de gyakori a túladagolás következtében bekövetkező halál is.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave