Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


A hajlítóinak sérülései

A modern kézsebészet kialakulása talán a legnagyobb változást a hajlítóinak sérüléseinek ellátása terén eredményezte. Míg korábban bizonyos területeken hajlítóín-varratot végezni tilos volt, addig ma – a szövetkímélő technika és megfelelő varróanyagok birtokában – nemcsak elvégezhető azok direkt varrata, de a legjobb eredmény a 6 órán belüli elsődleges ellátástól várható. Mivel a tenyéri felszínen lévő hajlítóín-sérülések többnyire nyílt sérülésekhez társulnak (ritka az ún. fedett sérülés), ezek a megfelelő feltételek megléte esetén mindig azonnali ellátást igényelnek. Ha valahol igen nagy szerepe van az utókezelésnek, az a hajlítóinak varrata utáni időszak. A modern varrat már műtét után megengedi a passzív mozgatást, melyet 4 hét múlva (ennyi idő kell az ín gyógyulásához) az aktív irányított kezelés vált föl. Előfordulhat azonban, hogy a megvarrt ín környezetéhez történő letapadása ezzel sem kerülhető el, aminek újabb műtét – az úgynevezett felszabadítás – lesz a következménye. Jó erről a sérültet idejekorán felvilágosítani, mert ezzel az új műtét szükségességének bejelentése nem kelt benne elkerülhető, káros gondolatokat. A vázolt koncepció alapján végzett hajlítóín rekonstrukciók alapvető változást hoztak az eredményben is. Míg korábban a tevékenységet a kézsebészet keresztjének nevezték, ma számos szép eredmény teszi megelégedetté mind a sérültet, mind a kézsebészt.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave