Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


A szoptatás, mint elsődleges megelőzés

A magzat életében legnagyobb változás a megszületés, amikor megszűnik a számára addig legoptimálisabb környezet, mert kikerül a hideg, ismeretlen, barátságtalan világba. Számára ez azzal jár, hogy a tüdején keresztül kell biztosítania oxigénellátását, táplálékhoz kell jutnia és ezért „dolgoznia” is kell. A síráshoz, mozgáshoz, evéshez, testhőmérséklete biztosításához sok energiára van szüksége, meg kell szabadulnia a salakanyagoktól, és még sorolhatnánk. Ez az időszak az átállás ideje és egyben az egészséges életkezdésnek az alapja. Az alap akkor lesz erős, biztonságos, ha az újszülöttnek lehetősége van kötődésre, ha már kezdettől jó az anya-gyermek kapcsolat. Az evolúció során igazolódott, hogy a jó anya-gyermek kapcsolat kialakulásában nem az első, de talán a legfontosabb láncszem a szoptatás.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave