Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Vezetéses típusú halláscsökkenés

Savós középfülhurut heveny vagy idült formája. Az orrgarat elzáródása miatt vagy allergiás alapon fülkürt funkciózavar keletkezik, melynek következtében a dobüregben különböző sűrűségű folyadékgyülem képződik. Ennek leggyakrabban egyetlen tünete a halláscsökkenés, fülfájdalom nélkül. A betegség korai felismerése és kezelése nagyobb gyermekek, felnőttek esetén nem okoz nehezséget, hiszen jelzik halláspanaszukat. A diagnosztizálás a fültükri kép és a hallásmérés alapján egyértelmű. A nehézséget fülészeti szempontból a kisdedek, illetve az óvodás korúak jelentik, hiszen ők még döntő többségükben nem élik át halláscsökkenésüket és így nem jelzik szüleiknek, környezetüknek rosszabb hallásukat. Általában a szülők veszik észre, de ezekben az esetekben is csak bizonytalan feltételezéssel fordulnak fülész szakemberhez. A panaszok általában a televíziónézéssel kapcsolatosak, hiszen ezek a gyermekek környezetüknél hangosabban hallgatják, illetve nem figyelnek az átlagos hangerősségű szülői vagy környezeti hangokra. Azt azonban meg kell említeni, hogy tapasztalataink szerint az esetek jelentős része szűrővizsgálatok nélkül nem kerül szakemberhez, és ennek a későbbiekben, akár maradandó halláscsökkenés is lehet a következménye. Ha a savós középfülfolyamatot időben felismerjük, akkor gyógyszeres terápiával vagy kisebb műtéti beavatkozással a hallás rendezhető. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, elindul egy olyan, gyakran visszafordíthatatlan folyamat a középfülben, mely a későbbi életkorban már akár krónikus középfül-betegséghez is vezethet. Ezeknek az eseteknek a döntő többségében nem tudjuk a hallást az eredeti állapotába visszaállítani. Ilyenkor olyan műtéteket kell végeznünk, melyek a tartós gyulladásos állapot megszüntetését célozzák. A betegség következményeinek kialakulása megelőzhető, ha a felismerés a betegség minél korábbi szakaszában történik meg. Célunk felhívni a figyelmet ezeknek a tünetszegény, de elhanyagolás esetén szövődményes eseteknek az elkerülési lehetőségére, hiszen gyermekháziorvos, védőnő, óvodapedagógus, szülő és a fül-orr-gége szakorvos csak együttesen képesek az időben történő felismerésre és a fenyegető állapot megoldására.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave